Hét esetben a kaposvári, öt esetben a siófoki, két-két esetben a marcali és a nagyatádi, egy esetben pedig a barcsi tűzoltók vonultak a káresetek felszámolásához. Pirotechnikai eszközök által okozott balesetről nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez Somogy megyében.

December 29-én délelőtt Kaposváron a Nyár utca és a Jedlik Ányos utca sarkán a Kapos folyó lejáratánál egy személygépkocsin olajat cseréltek,  az olaj végigfolyt a levezető lépcsőn és beleömlött a közeli csatornakifolyóba, így a kifolyt olaj közvetlen veszélyt jelentett a Kapos folyóra. A helyszínre riasztott tűzoltók a kifolyt olajat homokkal és perlittel felitatták, valamint az olajos szennyeződést eltávolították a víz felszínéről. Kaposvár Megyei Jogú Város Városgondnoksága és a Kaposvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség az okozott környezetszennyezés miatt feljelentést tesz az illetékes környezetvédelmi hatóságnál. Az elkövető felelősségre vonásakor számíthat rá, hogy a környezetszennyezés elhárításából
adódó tűzoltói beavatkozás költségeit is meg kell térítenie.

December 29-én Lábodon egy önkormányzati bérlakás cserépkályhájából füst szivárgott. A helyszínre vonuló nagyatádi egység porraloltó valamint puttonyfecskendő védelme mellett megbontotta a cserépkályhát és a kéménybekötésnél felgyülemlett izzó kormot puttonyfecskendővel eloltotta. Az épületben lakó két személy elhelyezéséről a polgármester gondoskodott a helyi idősek otthonában - mivel a kályhát nem használhatják - annak újrarakásáig.

2013. január 01-jén érkezett jelzés a Megyei Műveletirányító Központba, mely szerint kigyulladt egy nyaraló Zamárdiban a Munkácsy Mihály utcában. Az esethez a siófoki tűzoltók négy gépjárművel vonultak. Kiérkezésükkor a körülbelül 60 méter hosszú téglafalazatú, fafödémes, lapostetős, használaton kívüli nyaralóépület tetőszerkezetének 50 négyzetméteres része, illetve az épület középső helyiségei és a bent tárolt bútorok égtek. A tűzoltók az épületet átvizsgálták, bent senki sem tartózkodott. Az ingatlanon az áram illetve a gázszolgáltatást már korábban kikapcsolták. A beavatkozó egységek a tűz oltását vízsugarakkal végezték, illetve kéziszerszámokkal megbontották a tető további beégett részeit is.

Címkék: vonulás, tűzoltó, megye, somogy, kaposvár, kék hírek