A Nagyatádi Rendőrkapitányság eljárást indított 2012. augusztus 29-én dolog elleni erőszakkal szabálysértési értékre elkövetett lopás és jogtalan behatolással szabálysértési értékre elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. Miklós és társa ellen.

A fentiekben említett napon a Nagyatádi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának járőrei Nagyatád területén, az egyik utcában intézkedés alá vonták H. Miklóst és I. Viktort, akik egy háztáji kocsit húztak, melyben különböző fém tárgyak voltak.

Az intézkedéskor a rendőrök megállapították, hogy a kocsin lévő fém tárgyakat a két férfi egy nagyatádi telepéről tulajdonította el.

Az ellenük indított eljáráson az is kiderült, hogy a kézikocsit – melyen a fém tárgyakat szállították – akkor este egy nagyatádi lakos bekerített udvarából tulajdonították el.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2012. október végén a nyomozást befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagyatádi városi Ügyészségnek.


Címkék: kézikocsi, lopott, tárgyak, ment, fém, kék hírek