Egy egész ország megrendült a 11 éves Szita Bence történetén. A legújabb információk szerint a fiú nevelőapjának barátnője azért tervelte ki a kegyetlen gyilkosságot, mert ettől remélte, hogy helyreáll kapcsolata a férfival. Mi végigkövettük a szörnyű történet minden pillanatát és két percben összefoglaltuk a legfontosabbakat.

 

"Egy régi álmunk vált valóra." Ezt nyilatkozta a Kapospontnak Gyöngyi Sándor a 11 éves Szita Bence nevelőapja arra a kérdésünkre, hogy örült-e annak, hogy Bence hozzá költözött. A kisfiú élete mozgalmas volt. Első osztályos koráig édesanyja nevelte, majd nagymamájához került. Két és fél évig élt unokájával Vali néni, majd beteg lett, ezért döntött úgy, hogy a már jól ismert férfi, Gyöngyi Sándor nevelje tovább. A kisfiú nagybátyja szerint Bence édesapaként tekintett a felsőmocsoládi férfira.

 

Az internetes közösség mozgatta meg a legnagyobb tömeget Szita Bence tragédiájával kapcsolatban. Keresésére több mint százan jelentkeztek, a közösségi oldalakon pedig milliónyian osztották meg az először eltűntnek hitt gyerek képét. Az aktivitás azután sem lankadt, miután megtalálták a fiú holttestét. A nevelőapa barátnőjének azóta külön oldalt hoztak létre. Sokan a halálbüntetés visszaállítását követelik. Bence iskolatársai ma mécsest gyújtottak az iskolában. Őket is megviselték a történtek. Pszichológus segít nekik feldolgozni a szörnyűséget.

 

Címkék: krónika, bence, összefoglaló, gyilkos, gyermek, somogy, kék hírek