Már a vizet is viszik a temetőből. Van, aki csak kannában hordja haza, de láttak már ide lajtoskocsit is beállni.

- Elsősorban azokon a területeken hordják a vizet, ahol kiskertek vannak, illetve régóta jelenség a Nyugati temetőben, hogy az ott lakók közül néhányan onnan szerzik be a napi vízszükségletüket, kannában hordják i a vizet a temetőből - mondta a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója, Puskás Béla.

A legtöbb vizet most, ősszel lopják. Kannaszám hordják haza a töröcskei, a szentjakabi, a kaposfüredi és a Nyugati temetőből. Havonta 200 köbméter vizet is elhordanak a kaposvári temetőkből, ez több tízezer forintos veszteség a cégnek.

A temetkezés úgy próbál meg védekezni a víztolvajok ellen, hogy szűkítőket szereltet fel a csapokba, illetve folyamatosan járőröznek.

A temetkezési vállalat azt is tervezi, hogy elzárja a csapokat és csak egy kádnyi vizet hagy ott öntözésre. A lopások a temetőlátogatókat is felháborítja.

- Hát, a temető nem arra való, hogy itt éljünk, kereskedjünk rajta, hanem tényleg azért hogy megbékéljen - mondta Lengyel Jánosné.

A legtöbb gondot eddig a viráglopások okozták. Volt, hogy egy napig sem maradt a síron egy koszorú.

- Ezeket a művirágokat előszeretettel viszik, idén negyedszer cseréltünk virágot, de állítólag azokból lett megfogva, várdai asszonyságok voltak. itt összeszedik, elviszik Fonyódra eladják - mondta Bogdán Zoltán.

A tolvajok még a fémet is keresik a sírokon. Van amelyikről például az alumínium feszület tűnt el.

Címkék: kannák, virágok, temető, víz, lopás, kék hírek