A laktanyai épületeket az önkormányzat kapta tulajdonba, de a honvédségi tárgyakat csak őrizni volt szabad, eladni nem. Emiatt sikkasztással vádolták a taszári polgármestert. Ő írta alá a volt taszári laktanya ingyenes önkormányzati tulajdonába kerüléséről szóló szerződést 2008 október végén. A magyar állam képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt a kezelőszerv, és a Honvédelmi Minisztérium a tulajdonba adó. A jegyzőkönyv szerint a birtokba adó 64. számú Boconádi Szabó József logisztikai ezred a megállapodás értelmében ingatlanokat, épületeket, belső közműveket, hálózatokat, vezetékeket adott át térítésmentesen felelős őrzésre.

Még 2009-ben 17 lemezszekrényt adott el a polgármester, részben képviselőtestületi hozzájárulással, hangzott el az ügyészi perbeszédben. Ezzel és szintén hasonló módon értékesített faipari gépekkel a Magyar Államnak összesen 361 ezer forint kárt okozott. Az ügyész szerint bár a polgármester tagad, azt nem vitatja, hogy félreértette a birtokbaadási jegyzőkönyvet, amit a Honvédséggel rögzítettek. Mivel azonban a polgármester tárgyalt ebben az ügyben, tudnia kellett volna, hogy a birtokbaadás csak az ingatlanokra vonatkozik, ráadásul az ingóságok az önkormányzati vagyonleltárban nem szerepeltek. A szerződésben kikötött felelős őrzés tényéből is ki kellett volna derülnie, hogy az ingóságokat még nem kapta meg a falu. Elvárás, hogy egy polgármester fokozottan ismerje és tartassa be a törvényeket, szögezte le.

Taszár polgármester tárgyalás per


Pataki Sándor ügyvédje szerint védence nem jogvégzett ember, az önkormányzatnak pedig megfelelő szakapparátusa van erre- a szerződést könyvelőknek át kell néznie, a jegyzőnek pedig jeleznie kell, ha jogszabálysértő rendelkezést talál. Ezek a szakemberek viszont nem tettek semmit. Nem felelős őrzésről van szó a taszári laktanya esetében, hiszen az önkormányzat nem kérheti vissza ennek költségeit- 34 milliót fordítottak eddig is értéktelen kacathalmaz őrzésére- miképpen a vádban is roncs állapotú gépekről és működésképtelen lemezszekrényekről van szó, mondta az ügyvéd, aki a képviselőtestületi tagok felelősségét is felvetette a rossz döntés nyomán. A vádban szereplő tárgyakat hulladékértéken kellene számon tartani, utalt arra, hogy nem fogadta el az igazságügyi szakértő becslését. Ez az ügy nem veszélyes a társadalomra, mert a Honvédelmi Minisztérium képviselője azóta kijelentette, hogy az ingóságok még az idén a taszári önkormányzathoz kerülnek majd, fejezte be.

Pataki Sándor az utolsó szó jogán ártatlanságát hangsúlyozta. szerinte nem sikkasztási szándék vezette az értékesítésban, hanem a célszerűség, hogy az épületeket használni lehessen, miután ily módon megszabaduljanak a selejt berendezésektől. Ő csak végrehajtó volt, a téves döntést a testület hozta, a törvényi előkészítést ehhez a jegyző adta. " Ha bűnös vagyok, miért egyedül állok itt?"-kérdezte a bíróságtól. Taszár csak jót tett a honvédséggel, mert a tárgyak elvitele költségesebb lett volna, értékük mára 0 forint lett.

A bíró 10 hónap börtönbüntetésre ítélte 1 évre felfüggesztve a taszári polgármestert. Indoklásában kifejtette: az önkormányzat teljes vagyona nem a polgármesterre van bízva, de a gazdálkodás törvényszerűségéért ő a felelős. A vádlott pedig aktívan közreműködött a honvédségi tulajdonú ingóságok értékesítésében. Az ítélet nem jogerős, az ügyész 3 nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

Az ítélet szerint Pataki Sándor előzetes mentesítést kapott, vagyis ha jogerőre emelkedik, maradhat a település polgármestere. A Kapospontnak ezt nyilatkozta:

-Méltánytalannak tartom az eljárást. Az egésznek üzenete van Magyarországon minden polgármester részére: egy képviselőtestületi döntésért egymagában a polgármester a felelős?! Ezt a cselekményt, amivel megvádoltak és elítéltek ma, nem ismerem el, és felmentésért fellebbezést fogunk benyújtani jogi képviselő útján. 


Címkék: Pataki Sándor, Taszár, sikkasztás, honvédség, polgármester, kék hírek