Az építési válllakozó egy budapesti építőipari kft. vezetője volt. A vád szerint a vádlottak 2008. január 21-én szállítási szerződést kötöttek az osztopáni és csökölyi hulladéklerakó takarásához szükséges földmennyiség szállítására, és a lerakók földdel való takarására anélkül, hogy a pesti cég az ehhez szükséges eszközökkel és járművel rendelkezett volna. Annak igazolására, hogy a földmunkákat elvégezték, a vezérigazgató a budapesti cégvezető által elkészített számlákhoz valótlan tartalmú teljesítés igazolásokat állított ki. Ezek hamisan azt tartalmazták, hogy a vádlottak a munkaterületet bejárták, azt közösen megtekintették, és megállapították, hogy a munkát a fővárosi cég teljesítette. A szállítási szerződésben rögzített összeget 6 részletben kifizették a pesti kft.-nek. A vezérigazgató a KVG Zrt. sértett vagyonát szándékosan csökkentette, és ezzel 33 millió forint vagyoni hátrányt okozott.

Az egykori vezérigazgató azzal védekezett a bíróság előtt: nem ő választotta ki a szerződő felet, ő csak ellenjegyezte a döntést, amit a beosztottai hoztak. A vállalkozót nem is ismerte, csak a bíróságon találkoztak. A szerződésben foglaltak ellenőrzése szintén nem az ő feladata volt. A tárgyaláson kiderült: az építési vállalkozó gipszkartonozó volt, földmunkagépei sem voltak. Állítólag eltűnt a cége könyvelése is.

A vádlottak ügyvédei szerint azonban nem bizonyítható a hűtlen kezelés, mert nem szándékos kötelezettségszegéssel követték el. Szerintük az ügy nem büntetőjogi, hanem polgári peres kategóriába tartozik. A szakértői véleményeket kritizálták, a tanúk vallomásait is ellentmondásosnak vélték.

A bíróság Püspök Rudolfot 1 év 10 hónap börtönbüntetésre és 5 millió forint pénzbüntetésre ítélte. Az építési vállalkozó 1 év börtönt kapott 2 évre felfüggesztve. 33 millió forint vagyonelkobzásra ítélték-ugyanakkora összegre, amit a KVG-től kapott a bankszámlájára, és fel is vett.

A bíró az ítélet indoklásában kiemelte: sántít az a védekezés, miszerint a két vádlott a bíróságon találkozott először, hiszen 2007-ben telefonbeszélgetést folyatattak. Az is érdekesnek ítélte a bíró, hogy később ugyanazon földmunkák elvégzésére egy másik céggel szerződött a KVG 15 millió forintért, vagyis a feléért a vitatott összegnek, és ezt a munkát már megfelelően dokumentálták és ellenőrizték a cég emberei. Az építési vállakozóra egyébként az alvállalkozója is terhelő vallomást tett: a férfi elmondta, hogy nem végzett földmunkákat Somogyban.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosbításért, a védelem felmentésért fellebbezett. Az ügyben a végső szót másodfokon a Kaposvári Törvényszéken mondják majd ki.          

Címkék: vezérigazgató, hűtlen kezlés, KVG, bíró, ítélet, kék hírek