Szerdára virradóra vörös festékkel gyalázták meg a hétvégén avatott Horthy-szobrot. Az internetes közösségi portálon, a magát szociáldemokrataként és liberálisként jellemző ügyvéd, Dániel Péter már az avató ünnepség előtt nyílt levélben fenyegette a szobor készítőit: - Amint jobban leszek meglátogatom ezt a felháborító szégyenletes műalkotást és leöntöm vörös festékkel. Ezzel emlékezem majd erről az ócska háborús bűnösről. -

Horthy szobor


Kedd éjszaka beváltotta "ígéretét", és kitette az erről készült képeket a Facebook oldalára. Mint írja: -  Kék szalaggal a demokráciánkért civil mozgalom képviseletében felavattam a lovastengerész szobrát, azaz átadtam a milliónyi áldozat és mártír "üdvözletét"... Így már korrekt és kifejező az ábrázolás. Bár továbbra is azt vallom, hogy tömeggyilkos háborús bűnösnek nem jár szobor egy demokratikus jogállamban. -

A szobor állítója, a kereki alpolgármester, Csicsai László az események kapcsán elmondta: mély megrendüléssel állnak az történtek előtt, hiszen adott volt a lehetőség, hogy írásban tiltakozzanak az emberek a szobor állítása ellen, de ez nem történt meg. Hozzátetette: a festék biztosan eltávolítható a szoborról, azt viszont nem tudják még, hogy az ahhoz szükséges technika okoz-e bármi károsodást. A rendőrségi helyszínelés lezárult, a feljelentés pedig folyamatban van.

Horthy szobor


A falu polgármestere, Marton Lajos a KaposPontnak elmondta: számtalan pozitív és negatív hangvételű levelet kapott az emlékmű felállításával kapcsolatban, de nem gondolta, hogy a fenyegetéseket beváltják. Nem örül neki, hogy egy ilyen eseménnyel kerülnek a figyelem középpontjába.  A napokban ugyan többen is megkeresték, hogy kedvező áron bekameráznák a műalkotást, nem tudnak semmit tenni, mivel a szobor nem a szerény költségvetésű falu tulajdona. Az ajánlatokat ezért továbbította a szobor állítóinak - tette hozzá.

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége elítéli a Somogy megyei Kerekiben vasárnap felavatott életnagyságú Horthy Miklós-szobor meggyalázását.

A MEASZ szerint Horthy Miklós tevékenysége kifogásolható - felelős a zsidótörvényekért, a magyarországi szélsőjobb megerősödéséért, illetve belehajszolta Magyarországot a második világháborúba -, de elítélik azt, amit a Kerekiben felavatott szoborral tettek, az antifasiszta megnyilvánulásokat is csak demokratikus keretek között tartják megfelelőnek ugyanis - írják az antifasiszták szövetségének közleményében.

A Jobbik sajtótájékoztatón jelentette be: nem tűrhetik tétlenül az ilyen cselekedeteket, ezért feljelentést indítottak a legfőbb ügyésznél Dániel Péter ügyvéd ellen közösség elleni izgatás, rongálás és kegyeletsértés gyanúja miatt. Ugyanakkor szorgalmazzák Dániel Péter elmeorvosi vizsgálatát is, mivel úgy vélik, magamutogató, közveszélyes örültként viselkedik.

Szilágyi György jobbikos képviselő emellett bejelentést tett az ügyvédi kamaránál is, mert úgy véli Dániel Péter ügyvédi minőségéhez méltatlan magatartást folytatott. Arra kérte a kamarát vizsgálják ki, és mérlegeljék Dániel Péter kamarából való kizárásának lehetőségét.

Kerekiben a szobrot leszerelték a talapzatról, és elszállították, de a festéknyomok jól láthatók a talapzaton.

A rendőrség egyelőre annyit mondott az üggyel kapcsolatban, hogy a siófoki rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást, a kereki szobor rongálásának ügyében.

Horthy szobor

Nézze meg a helyszínen készült videónkat:

 

Nézze meg a szoboravatásról készült videónkat:

 

Címkék: kereki, vörös, horthy, festék, szobor, rongálás, kék hírek