A fészer és az istálló melléképületeibe is betörtek, onnan két motorkerékpárt, és a mélyhűtő ládából fagyasztott élelmiszereket vittek el több mint 200 ezer forint értékben. Beszerzett információik alapján a fonyódi rendőrkapitányság nyomozói április 19-én hajnalban házkutatást tartottak egy somogyvári férfi lakásán, ahol az egyik motort szétszerelve megtalálták.

A gyanúsítottat előállították, ő részletes beismerő vallomást tett. Ennek során megnevezte bűntársát is, valamint megmutatta, hogy a másik motort Somogyvár külterületén egy erdőben rejtették el. Ellenük betöréses lopás bűntette miatt indítottak eljárást.

Címkék: fészer, istálló, Somogyvár, betörő, motor, kék hírek