A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon a változásokat a január elseje óta hatályos új katasztrófavédelmi törvény hozta átalakulások, köztük a feladatok, a védelem-igazgatás rendszerének változásai, az iparbiztonsági hatósági feladatok megjelenése, a hatáskörök módosulása, a gazdálkodás megváltozott rendszere indokolta.

A törvényben és annak végrehajtási kormányrendeletében meghatározott feladatok ellátására, azzal összhangban kialakított új szervezeti struktúra három pillérre épül:
- iparbiztonság,
- polgári védelem,
- tűzvédelem.

E hármas tagozódás az országos szervezet mintájára a megyei igazgatóságokon és a katasztrófavédelmi kirendeltségeken is megjelenik.

A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alatt négy katasztrófavédelmi kirendeltség (Barcs, Kaposvár, Marcali, Siófok) jelenti a területi szintet.


A tűzvédelemben alapvető változás, hogy az egységes katasztrófavédelmi szervezetrendszeren belül működő állami tűzoltóságokká (Barcs, Kaposvár, Marcali, Nagyatád, Siófok) alakultak a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok. A köztestületi tűzoltóságok megszűntek, helyettük kijelölt működési területtel nem rendelkező önkormányzati tűzoltóságok (Balatonboglár, Böhönye, Csurgó, Kadarkút, Tab) alakultak.

marcali

Ezek a változások a megelőzést segítik, az egységes irányítás mellett zajló rendszer alaprendeltetése az élet- és vagyonbiztonság, tágabb értelemben a közbiztonság megőrzése, a diszlokáció változása révén pedig az egyes települések közötti különbségek csökkentése.

Áprilistól az állomány egészség és erőnléti állapotának megőrzése, valamint a betegségek megelőzése, korai felismerése és gyógyítása érdekében, az egészségügyi és pszichológiai ellátásra területi egészségügyi, pszichológiai és munkabiztonsági ellátó központ kezdi meg működését Kaposváron.

bohonyeigaz

Szintén áprilistól kezdi meg a munkát a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat és a katasztrófavédelmi mobil labor.

A következő időszak terveiről szólva a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság parancsnoka, Dr. Horváth Jenő tű. ezredes a Kapospontnak elmondta: tűzolsóőrs alakul majd Igalban. Az egyik kaposvári egységet vezénylik oda. A parancsnok szerint erre azért van szükség, hogy a település 20-30 kilométeres körzetébe hamarabb kiérjenek a tűzoltók. 2014-ig megépül a tűzoltólaktanya - tette hozzá Horváth Jenő. Úgy tudjuk: a későbbiekben területi, azaz régiós oktatási központot is kialakítanak majd Kaposváron.

Az igazgatóság és a kirendeltség teljes személyi állománya részvételével tartott ünnepi állománygyűlésen a Himnuszt követően dr. Horváth Jenő tű. ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató ünnepi beszéde után az új megyei vezetőknek adott át beiktató parancsokat:

- Antalicz Lóránt tű. századosnak, a Megyei Polgári Védelmi Főfelügyelőség főosztályvezetőjének.
- Pfeifer Péter tű. századosnak, a Megyei Tűzoltósági Főfelügyelőség főosztályvezetőjének.
- Huszti Csaba Bertalan tű. főhadnagynak, a Megyei Iparbiztonsági Főfelügyelőség főfelügyelőjének,
- Takács Attila András tű. alezredesnek, a Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály osztályvezetőjének,
- Török Sándor tű. hadnagynak, a Hivatal vezetőjének,
- Gaál Attila tű. főhadnagynak, a Megyei Főügyeleti Osztály osztályvezetőjének,
- Fábcicné Oláh Juditnak, a Költségvetési Osztály osztályvezetőjének,
Nagy Tibor tű. hadnagynak, a Műszaki Osztály osztályvezetőjének.

Az állománygyűlésen vette át kinevezését
- Békési András tű. alezredes, Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Polgári Védelmi Felügyelőségének felügyelője.
- Róth Zoltán tű. törzszászlós, Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Tűzoltósági Felügyelőségének főfelügyelője,
- Oliás Gábor tű. őrnagy, a Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály osztályvezetője.

Dr. Horváth Jenő tű. ezredes a szolgálatparancsnoki feladatok ellátásával megbízta a Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon:
- Kigyósi István tű. zászlóst
- Király Zsolt tű. zászlóst
- Kovács Gábor tű. törzszászlóst











Címkék: kataszrófavédelmi, átalakul, igazgatóság, április, Somogy, kék hírek