Az egyik rétisast Berzencénél találták meg február végén, madárkórházba vitték, ott azonban elpusztult. Március elején a Mecseknádasd közelében egy róka teteme mellett két egerészölyv, valamint egy rétisas tetemére bukkantak. Valószínűsíthetik, hogy az állatok pusztulását ebben az esetben is mérgezés okozhatta. Ugyancsak március elején találtak a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai egy sérült, öreg rétisas hímet, azonban a madarat akkor nem sikerült befogni.

Néhány nappal később Péterhida mellett, legyengült állapotban találtak rá - mondta a Kapospontnak a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága, Horváth Zoltán tájegységvezető. Valószínűleg abból az elpusztult hollóból ehetett, amely mellett megtalálták. Bár a sast sikerült állatorvoshoz szállítani, az életét már nem lehetett megmenteni. A tájegységvezető azt mondja: feltételezik, hogy az állattartók mérgezett állattetemek kihelyezésével próbálják csökkenteni a ragadozók, például az aranysakálok és a rókák által okozott károkat.

Nézze meg galériánkat:


Fokozottan védett rétisasok pusztultak el Somogyban isFokozottan védett rétisasok pusztultak el Somogyban isFokozottan védett rétisasok pusztultak el Somogyban isFokozottan védett rétisasok pusztultak el Somogyban isFokozottan védett rétisasok pusztultak el Somogyban isFokozottan védett rétisasok pusztultak el Somogyban isFokozottan védett rétisasok pusztultak el Somogyban isFokozottan védett rétisasok pusztultak el Somogyban isFokozottan védett rétisasok pusztultak el Somogyban isFokozottan védett rétisasok pusztultak el Somogyban isFokozottan védett rétisasok pusztultak el Somogyban is
Fokozottan védett rétisasok pusztultak el Somogyban is
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

(A Duna-Dráva Nemzeti Park fotói)

Néhány hét alatt öt rétisas pusztult el a park területén. Horváth Zoltán azt mondja: az évenkénti egy pusztulással szemben ez nagy mennyiségnek számít. Szerinte a rétisasok pusztulásának egyik oka lehet, hogy madarak megeszik a a rágcsálóirtásra használt mérgezett csalétkeket. De ólommérgezéstől is elhullhatnak. A meglőtt vadban talált sörét méreganyag is okozhat gondot. De a költési időszakban a hímek harca is legyengítheti az egyedeket.  

A rétisas hazánk legnagyobb ragadozó madara, fokozottan védett, természetvédelmi eszmei értéke egymillió forint. Még vizsgálják, mitől pusztultak el a somogyi sasok. Ha mérgezést mutatnak ki a vizsgálatok, akkor természetvédelmi bűncselekmény miatt a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendőrségi feljelentést tesz.

Somogyban 50 költőpár rétisas él. Ez azt jelenti, hogy az országban élő egyedek közül minden negyedik a megyében található.


Címkék: vizsgálják, fokzottan, védett, rétisas, terület, Somogy, kék hírek