A Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa előtt megkezdődött a pécsi Váradi Csaba rendőr alezredes pere, aki ellen a Kaposvári Katonai Ügyészség hosszas nyomozás után emelt vádat.

A jogosulatlan titkos információgyűjtés mellett hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítással, tizenöt rendbeli hivatali visszaéléssel, folytatólagosan elkövetett elöljárói hatalommal visszaéléssel, szolgálati visszaéléssel, hűtlen kezeléssel és kétrendbeli kábítószerrel visszaéléssel vádolják. 2 hónaptól 5 évig terjedő börtönbüntetést is kaphat, ha bűnösnek találja a bíróság, halmazatban auonban hét és fél évre nő a büntetés felső határa.

Váradi Csabát tavaly januárban függesztették fel állásából. A Kaposvári Katonai Ügyészség kétszer is meghosszabbította a nyomozati határidőt, s júliusban hallgatta ki először az egykori NNI-igazgatót, aki ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott vádakban, s szabadlábon védekezhet. A vádpontokban szereplő tényállásról többet nem lehet tudni, ugyanis az ügy iratait 30 évre, azaz 2041-ig titkosították.

Mivel államtitkok hangzanak el, a mai tárgyalást zárttá nyilvánította a bíróság. 20 tanút hallgatnak ki, ítélet később várható.

Olvassa el a témában korábbi cikkeinket!

2011. 11.14 Vádat emeltek

2011.07.19 Titkosították

2011. 05.26 Tovább nyomoznak

2011. 01.27 Büntetőeljárás

 

 

Címkék: alezredes, NNI, jogosulatlan, hivatali, visszaélés, kék hírek