A vád szerint arra, hogy tájékoztassa az ellene folyó nyomozás állásáról (egyébként csalás miatt nyomoztak az adós ellen), illetve a kapitányságon előállított ismerőseinek üzeneteket adjon át.

A hétfői tárgyaláson kihallgatták a rendőrt, aki elmondta: bár ismerte a másodrendű vádlottat, nem álltak szoros barátságban. A kölcsön adott pénzt nem tagadta, de azt állította: ő nem kért kamatot, ezt a másik önként ajánlotta. Elismerte, hogy futott a pénze után, vagyis beleesett a csapdába. Információkat viszont nem adott át neki, inkább azért tartott kapcsolatot vele, hogy tőle jusson alvilági körökből származó értesülésekhez, amik a munkájához kellettek. A Robotzsaru rendszerből csak a másodrendű elérhetőségét kereste, mert sűrűn változtatta a lakcímét és a telefonszámát. Tudomása szerint a férfinek más rendőrökkel is volt kapcsolata, akik információkat szereztek tőle.

A bíróságon tanúként hallgatták ki azt a férfit, akit egy verekedés miatt előállítottak a kapitányságra, és ő kapott üzenetet a rendőrtől, hogy ne idegeskedjen, mert már szóltak az ügyvédjének. A férfi azonban nem emlékezett az esetre. Azt azonban elismerte, hogy lehetett olyan rendőrségi ügye, amiről a másodrendű vádlott előbb tudott, mint ő maga. Én csak vamzernek hívom ezt az embert, utalt a másodrendű vádlott kapcsolataira. A férfi azt állította, hogy már nem tudja, mit mondott a korábbi rendőrségi vallomásán, mert 20 évig bokszolt, és károsodott az agya.

További tanúként hallgattak ki két rendőrnőt, akik egyöntetűen hasonló eseteket idéztek fel: a másodrendű vádlott nem jelent meg a kihallgatásain, és az őrnaggyal üzent, hogy nem tud jönni. A rendőrnők kérdésre elmondták, hogy ők szintén szoktak személyi adatokat, elérhetőségeket keresni más ügyekben a Robotzsaru rendszerben. Ha a gyanúsított hivatalosan kéri a rendőrségi kihallgatása jegyzőkönyvét, természetesen megkapta volna, tették hozzá. A másodrendű vádlott betegségére hivatkozva nem jelent meg a mai tárgyaláson.   

Címkék: őrnagy, hivatali, visszaélés, kaposvári, rendőr, kék hírek