Vasvilla, háló, GPS – régi és új technikákkal is lopják már a halat a Balatonból. Az orvhalászok évente több százmillió forint kárt okoznak a halállományban. A rapsicokat nem könnyű tetten érniük a halőröknek. A horgászok szerint a lopott zsákmány egy részét a balatoni éttermek asztalán kell keresni. Az ünnepek előtt kifejezetten „szezonját élte” az orvhalászat.

Az orvhalászok minden eszközt bevetnek, hogy minél több halat zsákmányoljanak. A technika legújabb vívmányainak segítségével évente több százmillió forint kárt okoznak. Infratávcsővel, halradarral, GPS-szel térképezik fel a halrajokat, majd száz méternél is hosszabb hálójukat az éj leple alatt vetik ki azokra. A Balatoni Halászati Rt. 2004 és 2007 között negyven kilométernyi hálót kobozott el a tilosban járóktól. Tavaly több mint tíz kilométernyi hálót szedtek ki a tóból a halőrök. „Ezzel a hálómennyiséggel a Siófok–Balatonfüred közötti vízterületet le lehetne fedni” – mondja Vörös Sándor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vagyonvédelmi vezetője. Idén májusban két kilométernyi hálót szedtek ki a tóból.

Az idén előfordult, hogy negyvenkétezer forint értékben 34 kiló pontyot rabolt két orvhorgász a Keszthelyi-öbölben. Az idei csúcstartó azonban egy balatonvilágosi rapsic volt, akinek az ötszáz méter hosszú, százötven centiméter széles hálójában harminckétezer forint értékben találtak pontyot, fogast és keszeget. Vörös Sándor összehasonlításként hozzáteszi: egy kilométeres hálóval egy nap alatt nyolc mázsa halat is ki lehet emelni a tóból. „A háló azonban még az ártatlanabb módszerek közé tartozik” – teszi hozzá, és már mutat is egy házilag gyártott vasvillát a raktárnyi felszerelés között.

Nemcsak a halállományban okoznak nagy kárt az orvhalászok, hanem eszközeikkel a vízi járműveket is megrongálják. Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. igazgatója azt mondja, az orvhorgászok miatt több hajójuk is megsérült már. „A több száz méteres háló, ha beleakad a hajócsavarba, letöri vagy elferdíti azt, ezáltal a hajó mozgása instabillá válhat – teszi hozzá. – Ilyenkor búvárral kell megvizsgáltatni, vagy partra kell emelni a sérült hajót. Ennek a javítási költsége sok százezer forintot tesz ki.” A horgászokat is felháborítja a halfosztogatás a Balatonon, hiszen ők egész évben szabályosan, drága jeggyel horgásznak.

A gazdasági válság óta növekszik az illegális halászok és horgászok száma Magyarországon. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. adatai szerint tavaly hatvanhárom horgász területi engedélyét vonták be, az idén októberig már 87 horgásztól vették el a területi engedélyét szabályszegések miatt. Az intézkedések száma a halőri munka hatékonyságának növekedését is jelzi. Szakemberek szerint a megfelelő technikával ellátva egy húsz-huszonöt fős halőri gárda már elegendő lenne a Balaton és Kis-Balaton térségének védelmére - írja a Magyar Hírlap.

Címkék: halállomány, Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., orvhalászok, GPS, Balaton, kék hírek