Felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat két kaposvári férfi ellen a Kaposvári Nyomozó Ügyészség. A vádlottak idén egy májusi este részegen sétáltak a Madár utcában. Az ott lakók egyike szóvá tette, hogy a vádlottak családtagjai szemetelnek a járdán.

A két férfi emiatt dühös lett, az illetőt szidalmazni, fenyegetni kezdték, majd üldözőbe vették, a családi házáig kergették. Ekkor arra járt egy szolgálaton kívüli rendőr, akit az utcabeliek röviden tájékoztattak a történtekről. A szemtanúk elmondták a rendőrnek, hogy a vádlottaknál zsebkés van. Emiatt a rendőr két helybeli férfival együtt a vádlottak után indult, hogy megállítsa őket, amíg az erősítés, a járőrök a helyszínre nem érkeznek.

A Gönczi Ferenc utcában érte utol a támadókat, ahol szolgálatba helyezte magát. „Rendőrség! Álljanak meg!” kiáltotta, miközben felmutatta a szolgálati igazolványát is. Az egyik férfi szembefordult vele, késsel a kezében fenyegetően felé lépett. A civil ruhás rendőr a támadást úgy hárította el, hogy a hozzá közelebb álló másik férfit félrelökte, majd kicsavarta a késes kezéből a pengét. A helybeliek segítségével a rendőrjárőr megérkezéséig visszatartották a tetteseket. Mindkét vádlott előzetes letartóztatásban van: az egyik a Cserben történt támadás miatt, a másik férfit más bűncselekmény elkövetése miatt helyezték előzetes letartóztatásba.

Címkék: Madár utca, nyomozó, kés, ügyészség, kaposvári, kék hírek