Az akcióban Békés és Tolna megye kivételével minden megye részt vesz, Budapest belvárosában azonban nem lesz útlezárás. A forgalomkorlátozásokat 24 órás időtartamra hirdették meg. Terveik szerint június 29-én, szerdán reggel 7 órától, június 30-án, csütörtök reggel 7 óráig tartanak majd az akciók. A résztvevők számától függően a demonstráció a tervezettnél korábban is befejezhető, de minden helyszínen legalább 12 órán át (azaz legalább szerda este hét óráig) fenn szeretnék tartani az útzárat.

A Független Rendőr Szakszervezet tagjai  június 29-én és 30-án Kaposvár irányából Kaposújlak felé vonulnak autókkal. Emiatt a jelzett útszakasz bal oldali forgalmi sávját lezárják, ezért itt a gyalogosok közlekedése is tilos lesz ezen a két napon.

A BKV szakszervezetei, az autóbusz sofőrök és a mérnökök már biztosan nem sztrájkolnak szerdán, illetve a legfrissebb hírek szerint a mozdonyvezetők munkabeszüntetése is meghiúsult. Félpályás útlezárások ettől függetlenül lesznek, a szakszervezetek nem adják fel a küzdelmet, bár a LIGA szerint a sztrájktörvény ellehetetleníti őket.

A LIGA honlapján ismerteti: június 29-én mégsem áll majd le az egész ország, mert a tavaly decemberben "fű alatt és villámgyorsan módosított sztrájktörvény végleg megszüntette a tiltakozás ezen formáját Magyarországon". A munkavállalók gazdasági és szociális érdekeit általában sértő intézkedések ellen igazán a közszférában és a közszolgáltatásokat végző vállalatoknál lehet sztrájkolni, ezek azok a területek, amelyek közvetlenül befolyásolják a kormányzatot. A LIGA szerint azonban mára már bizonyos, hogy a sztrájk valós lehetősége megszűnt ezeken a területeken.

Nézze meg az útlezárások helyszíneit!

Címkék: LIGA, útlezárás, demonstráció, tüntetés, rendőrség, kék hírek