Merczel István közlése szerint az elkövetőt a bíróság három évre a közügyektől is eltiltotta, továbbá vagyonelkobzást rendelt el, valamint utasította a bűnügyi költségek és az eljárási illeték megtérítésére. Ezenkívül kártérítésként 3 millió 672 ezer forint kell fizetnie a SEFAG Zrt.-nek - tette hozzá a társaság kommunikációs vezetője. Elmondása szerint a férfi 2003 és 2010 között a Lábodi Vadászerdészet területén, Csokonyavisonta határában - a vadvédelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvény értelmében - tiltott vadászati eszköznek minősülő úgynevezett hurkolási módszerrel hat dámbikát, egy dámborjút és egy gímszarvas borjút fogott. Ezeken kívül az erdőben elhullott állatokról tizenhat trófeát begyűjtött, azokat ismeretlen helyen értékesítette.

Ezzel egy hosszú évekig tartó bűncselekménysorozat zárult le, a büntetés az elkövetett tettekkel arányosan súlyos, "elrettentően példaértékű" - fogalmazott Merczel István a másodfokú bíróság által áprilisban meghozott jogerős ítéletről tájékoztatva.

forrás: MTI

Címkék: börtön, sefag, orvvadász, rapsic, somogy, kék hírek