Előfordult az is, hogy a benzinkútnak pereskednie kellett a pénzért, mert egy autósnak nem volt pénz a bankkártyáján.

A mostani esetet a batéi benzinkút biztonsági kamerája rögzítette. Azokon jól látszik a személyautó és a vezetője. A férfi baseball sapkát viselt. 19 ezer forintért megtankolt, várt egy kicsit, aztán fizetés nélkül elhajtott szombat este. A kocsija rendszáma feltehetően hamis volt. A benzinkutas elmondta, hogyan történt az eset, de az arcát nem akarta vállalni a kamera előtt.

-Amint elment,  2 perc múlva észrevettem, valószínűleg a forgatagot használta ki a lopás fedezésére, hogy nem tudtam figyelni.  - mondja a kúton dolgozó alkalmazott.

Sokan akarnak lelépni fezetés nélkül. Viszont nem tudják, hogy kamerák figyelik őket, ezért általában mindig megkerül a tettes.

-Vannak hasonló esetek, főleg kisebb összegnél: nem látta, nincs nála elég pénz, túlhúzta egy-kétszáz vagy ezer forinttal. Ezt általában el tudjuk rendezni. - teszi hozzá a benzinkutas.

Ilyenkor zálogban egy értékes tárgyat, például mobiltelefont hagynak a vevők. Forgalmi engedélyt, igazolványokat, rendszámot nem fogadnak el, mert azokat egyszerűen otthagyják a sofőrök.

"Elfelejtettem fizetni. Teljesen kiment a fejemből!"- ilyen mesékkel jönnek a fizetésképtelen ügyfelek. A rendőrök szerint olyan is van, amikor valaki tényleg feledékeny, de ez a ritkább.

- Elfelejti kifizetni az autóvezető. Az esetek túlnyomó többségében azonban bizonyítható, hogy pénzzel, fizetőeszközzel nem rendelkezett az, aki ezt végrehajtotta, abban bízott, hogy megússza - mondja a Somogy Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője Bíró Gábor.

Pedig a rendőrség szigorúan lép fel a tolvajok ellen. 20 ezer forint felett már bűncselekménynek számít a lopás. Ha kisebb értékben tankolt fizetés nélkül, akkor is rács mögé, szabálysértési őrizetbe kerül az elkövető.

Címkék: nem fizet, tankolás, benzinkút, lopás, benzin, kék hírek