Kiderült: először a húsvét utáni hét közepén tűnt el a szélezetlen deszkakerítésről tízoszlopnyi deszkázat, a két nyilvános WC ajtaját valaki letépte, a randalírozó csapat megrongálta a kihelyezett padokat és asztalokat, melyek közül a legtöbbet azonnal, ott a helyszínen, a kijelölt tűzrakó helyeken és azok mellett el is égették. Szintén lángra kapott egy öreg tölgyfa is. A helyszínre érkező rendőrök azonban megállapították: lopás nem történt.
A második rongálás május 4-éről 5-re virradóra történt. Ekkor a tettesek egy újabb asztalt szedtek szét a tettetek apró darabokra, majd újabb négyoszlopnyi deszkakerítést szakítottak le. Végül mindkettőt eltüzelték.

Barcsi rongálás


A mostani esetek nem egyediek a szabad strand idei életében: hetek óta történnek kisebb-nagyobb rongálások a kihelyezett berendezésekben. A rendőrség most ismeretlen tettes vagy tettesek ellen folytat eljárást, a kár valódi mértékét pedig eseti szakértő vizsgálja.
Azonban nem csak a strand területe, hanem a tavaly átadott, a Drávai Kikötőt a stranddal összekötő, a folyó mellett haladó sétány is a lopások, rongálások kedvelt célpontja lett az utóbbi időszakban: a motiválatlan rongálás és a sétány melletti gyáraknál – kavicsbánya, volt fűrészgyár, MÁV telep - különböző vasanyagok, színes fémek lopása gyakori jelenség.

Kovacsics Csaba a Barcsi Rendőrkapitányság sajtóreferense azt mondta: a két szakaszon az épített környezet védelme érdekében fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a látogatók, melynek eredménye már most is tapasztalható: az elmúlt hónapban négy bűncselekmény felderítése történt meg.

Azóta elfogták a barcsi strand rongálóit: gyanúsítottként hallgattak ki pénteken a barcsi rendőrkapitányságon két fiatalkorú fiút, akik április 27-re valamint május 5-re virradóra a barcsi Dráva-parton fa kerítés elemeket, padokat és asztalokat rongáltak meg, égettek el. A Baranya megyei fiatalok ittas állapotban követték el a céltalan rongálást, ami miatt büntetőeljárás indult ellenük. Az általuk okozott kár 60 ezer forintra tehető, nyilatkozta az ügyről pénteken délben Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Címkék: dráva, rongálás, barcs, strand, somogy, kék hírek