A két barát együtt lakott, naponta italoztak. Tavaly ősszel a sértett a konyhában főzött. A munkából ekkor ért haza a vádlott, és arról akart mesélni, hogy mit dolgozott. A sértettet azonban ez nem érdekelte. A vádlott ekkor felajánlotta, hogy vág tűzifát, de a sértett leintette azzal, hogy ezt ő már megcsinálta. Ezután a vádlott minden szó nélkül ütött a fejszével. A sértett még védekezésül bele tudott nyúlni a csapásba: azt mondta, hogy ennek köszönheti az életét. A fejsze éle a homlokát találta el, nyílt koponyatörést okozott. A sérült a saját lábán ment ki a tabi szőlőhegyen lévő házból a Kányára vezető köves útig, leállított egy autót, kórházba vitette magát. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosbításért, a védelem felmentésért fellebbezett a Pécsi Ítélőtáblához.

Címkék: fejsze, vág, tűzifa, ítélet, bíróság, kék hírek