A plébánián támadták meg a papot két hete. Ahogyan arról beszámoltunk:  a 46 éves plébánosnak megsérült a szeme, meg is késelték. A közelmúltban a templom felújítására 18 millió forintot nyertek. Ezt a pályázati pénzt keresték nála a betörők. Ez a támadás volt a kiváltó oka Balás Béla megyéspüspök levelének. A megyei közgyűlés elnökének címzett levelet a Somogyi Hírlap hozta nyilvánosságra.


A Kaposvári Egyházmegye, megyés püspöke, Balás Béla azt mondja: két papot megöltek, jó párat kiraboltak, most a legutolsót félig agyonverték. Úgy gondolja, nem kell megvárni a névsor végét. Ezért írt. A megyés püspök egy címlistát is mellékelt a levele mellé, amelyen 32 pap neve és címe szerepelt. Ők magányosak és a települések szélén élnek. Hozzátette: védelmük érdekében azonnali megoldásra van szükség.


Balás Béla szerint vagy a polgárőrség hagyományos technikai eszközeivel, vagy az egészségügy riasztórendszerével, vagy valami pályázatot kell kiírni, elnök úrnak mondtam, valószínűleg az Európai Unió ujjongana egy ilyen ötletnek és támogatná.


A megyei elnök, Gelencsér Attila erre reagálva szigorúbb ellenőrzést kért. Azt, hogy a parókiákat a polgárőrök fokozottan figyeljék, ellenőrizzék, ezenkívül valamilyen egészségügyi jelzőrendszert, amelyet az idős ellátásban már használnak a beteg ember jelzése érdekében, vezessünk be a parókiákon is, hogy az atyák tudjanak jelzést adni.


A plébániákon nem csak a bántalmazások, hanem a lopások is megszaporodtak. A hétvégén hat csatornaereszt loptak el a kaposvári evangélikus templomról. Ezeket még a hívek adakozásaiból szerelték fel.


Szemerei János, kaposvári evangélikus lelkész azt mondja: derékban eltörték a csatornát is, ahogyan tépni tudták és vinni. A lelkész szerint a tolvajok több helyen lefeszegették a tartópilléreket is. Az ilyen esetek mindig azt a szomorú tanulságot hordozzák, hogy ezek a bűncselekmények nem csak magát a kárt jelentik, hanem azt a rossz érzést is, az ember ilyenkor jobban átéli a kiszolgáltatottságát. Hiába zárták be a kapukat, a besurranóknak nincs akadály - tette hozzá Szemerei János.



Címkék: Szemerei, védelem, Mesztegnyő, támadás, somogyi, kék hírek