Ha az érzelmek felől közelítünk, G. Ákos édesapjának tanúvallomása volt az egyetemi lövöldöző folytatódó perének legfontosabb történése. A fontossági sorrendben azonban az első mindenképp a különböző szakvéleményt benyújtó, két igazságügyi elmeorvosi szakértői csoport véleményének ütköztetése volt.

A vádlott, G. Ákos szinte az egész tárgyalás alatt dolgozott: feljegyzéseket, vázlatokat készített az ügy kapcsán

A szakértők elvileg akár közös álláspontra is juthattak volna. Például arra, hogy betegsége G. Ákost tette valódi súlyának megítélésében közepesen korlátozta. Ez lett volna a középút – laikus szemmel legalábbis.

Mint ismert ugyanis, a rendőrség által a nyomozás során felkért kaposvári elmeorvosi szakértői csoport szerint G. Ákost kóros elmeállapota befolyásolta ugyan tette megítélésében, ám csak enyhe mértékben. Míg a különvéleményt benyújtó budapesti igazságügyi elmeorvos szakértők szerint egy erős, nagy dózisban szedett, majd hirtelen elhagyott gyógyszer elvonási tünetei, avagy mellékhatásai okozták azt a robbanásszerűen jelentkező betegséget, amely a tragédiához vezetett. Szerintük a G. Ákosnál egyelőre még nem igazolt skizofrénia (melyre utaló jeleket azonban az első vizsgálatok során mind leírtak az elmeorvosok) a jövőben még kibontakozhat a fiúnál. A szakértők nem tudtak dűlőre jutni, sőt, inkább távolodott egymástól álláspontjuk.

A  pécsi egyetemi lövöldöző bírósági tárgyalásának pénteki napját a helyszínről közvetítette a Dunántúli napló.

A történések időrendben:

13:05 – Új szakértők, további vizsgálatok jönnek

A tárgyalást berekesztették. A végén G. Ákos szólásra emelkedett, elmondta újra, hogy ő sosem mondta, hogy a golyó mindenkin fog.

Az ügyésznő indítványozta, hogy rendeljenek ki egy harmadik igazságügyi elmeorvosi szakértőt, mert nagy a különbség a véleményekben.

Dr. Papp Gábor szerint G. Ákos több és súlyosabb gyógyszert szed, mint az előző tárgyaláskor, emiatt javasolta, hogy a vádlottat jelen állapotban is vizsgáljak meg.

A tárgyalást június 15-én folytatják.

12:50 - Csak mondás, nem fenyegetés?

Az egyik budapestipesti szakértő úgy véli, "a golyó mindenkin fog" kijelentés egy magyar mondás.

12:41 - A sértegetés miatt tette?

Az egyik pesti szakértő szerint ha nem lett volna fegyver, akkor nem lett volna testi sérülés. A "robbanás" oka szerinte lehetett az is, amit G. Ákos tanúvallomásában elmondott - ha azt igaznak fogadjuk el - hogy Ákos fiú csoporttársai rendkívül durván sértegették a tragédia előtt is.

A takarítónő beavatkozó ügyvédje azt kérdezte, hogyan lehet, hogy G. Ákos csak a fiú csoporttársakat célozta? A válaszoló szakértő szerint a figyelemben a korábbi sérelmek is számítottak.

A kaposvári szakértők felidézik több volt csoporttárs bíróságon tett nyilatkozatát is, amelyek szerint G. Ákos higgadt, megfontolt volt a lövöldözés közben, az előtte lévő időszakban pedig többször is fenyegetőzött.

12:38 - Gyógyszerezik G. Ákost

G. Ákos észrevételt tett: jelenleg is szed antipszichotikumot, és az IMEI-ben is kapott, mert pszichózis alatt állt.

12:30 - "Robbanásszerűen változott" G. Ákos állapota

G. Ákos állapota robbanásszerűen változott a pesti szakértő szerint, a korábbi paranoid észlelések elraktározódása segítségével. Valószínűleg egy mondattal is előidézhető a robbanás, amely percek alatt végbemegy, előtte pedig kb. egy nap, vagy néhány óra ami döntően fontos lehet.

Az egyik pesti szakértő azt is felvetette, hogy az őáltaluk adott vélemény közelebb állhat ahhoz, hogy a fiú a mosdóban tárazta be fegyverét, mert úgy ült be a terembe, hogy akkor még nem tudott volna lőni a fegyverével.

12:18 - G. Ákos később kíván szólni

G. Ákos jelezte, hogy majd később kiván szólni. Most az ügyvéd kérdezi a szakértőket.

12:17 - G. Ákos emlékezete "szigetszerűen" hagy ki

Az ügyésznő arra kérdezett rá a pestieknél, hogy az általuk megállapított betegség ad-e magyarázatot arra, hogy a lövöldözés után nem sokkal G. Ákos már újra emlékezett a történtekre. A szakértő szerint szigetszerűen esnek ki G. Ákos emlékezetéből a dolgok, emiatt ez előfordulhat. A pestiek azt kifogásoljak, hogy a tragédia napján felvett vizsgálat szakértői anyagának véleményét a kaposváriak vitatják, vagy másként látják, ezért úgy, ahogy le van írva nem vették figyelembe, ami a pestiek szerint koncepciózus.

12:04 - Skizoform pszichózisról, érzékcsalódásokról beszélnek

A kaposváriak szerint nem lenne baj, ha a pesti szakértők is meghallgatnak azt a hangkazettát, amely a vádlott első kihallgatásakor készült. Egy jó ideje laikusoknak nehezen érthető mondatok repkednek. A lényeg, hogy egyelőre nem közeledtek az álláspontok. A pestiek szerint elképzelhető az is, hogy skizoform pszichózis alakult ki G. Ákosnál. A tragédiát követő órákban végzett vizsgálaton Pécsett, a szakértők azt írták le, hogy G. Ákos jelenleg is érzékcsalódás alatt áll, megszakítja a kapcsolatot időnként a kérdezőjével, elakadt a figyelme. A pestiek szerint egy zajló, réveteg elmebetegséget írnak le a pécsiek, ugyan a pszichózis később nem igazolódott.

11:39 - G. Ákos állapota: "valami van a levegőben"

Valami van a levegőben - nagyjából így fejezhető ki magyarul a pesti szakértő szerint az az állapot, amelyben volt G. Ákos. A pestiekben az is felvetődött, hogy belátásképtelenséget állapítanak meg, de nem volt olyan részletes orvosi dokumentum a kezükben, amellyel ezt biztosan kimondhatták volna. Ha például megkaphatják az IMEI-ből a napokra lebontott kórlapot, akar ez sem zárható ki.

11:32 - A lövöldözés előtti nap "történhetett valami"

A pesti szakértő szerint egy nappal a tragédia előtt történhetett valami, és aznap robbanhatott ki a betegség. Előtte tehát nem is lehetett ennek jele. A tragédia előtti napon G. Ákos mondta azt a szüleinek, hogy rosszul érzi magát a közösségben, mégsem megy el a tervezett ausztriai útra.

11:24 - Mit okozhat a szerotonin?

A pesti elmeorvos szakértő szerint a szert (a szerotonint) nagy adagban szedők nem feltétlenül érzékelik, hogy nagy a mennyiség, s amikor hirtelen elhagyják, mellékhatások avagy elvonási tünetek léphetnek fel. Közölték, hogy a G. Ákost elsők közt vizsgálók a fiú betegségét mind skizofréniának látták. Ez a kórisme ugyanakkor nem megállapítható azonnal, csak hosszú hónapok múlva.

Skizofréniát ugyanakkor máig senki sem állapított meg nála. Súlyos paranoid tünetekről azonban korábban is volt szó, például a letakart légkondicionáló esete.

A bíró felolvasta a gyógyszer betegtájékoztatóját, amelyben csak annyi van, ami az ügy szempontjából érdekes lehet, hogy nyugtalanságot okozhat a szer elhagyása. A szakértő szerint a fokozott nyugtalanság lehetett a betegség kiváltója, aktivizálója.

11.12 -  A védelem szakértője: számos hasonló eset volt

A pestieknél a szó. Az általuk jelzett mellékhatás nagyon ritka, de van ilyen. A lövöldözés napján végzett vizsgálatok, a pár nappal későbbiek, valamint az IMEI-ben végzett vizsgálatok alapján minden orvos beszélt pszichózisról - emlékeztettek.

Az interneten 32 oldalon sorolnak hasonló eseteket e gyógyszerrel összefüggésben. Többségüket iskolások követték el. Európából még nem tudnak ilyen esetről.

10:57 - Nem volt kimutatható a gyógyszer

A kaposváriak szerint a hivatkozott gyógyszer nyomokban sem volt kimutatható a tragédia napján a vádlottól vett vér-, vizelet- és nyálmintákban, így biztos, hogy 7-10 nappal korábban nem szedett ilyen
gyógyszert.

Közölték, hogy amikor a tragédia napján G. Ákost kihallgatták Pécsett, azt mondta, hogy aznap reggel szedett gyógyszereket, de ezt a toxikológiai vizsgálat kizárta. Később, nekik azt mondta, egy hete biztosan nem szedett gyógyszert.

10:55 - G. Ákos nem szól, csak jegyzetel

G. Ákos jegyzetelget, de ma még nem szolalt meg. Négy BV-őr, és két kommandós, maszkos rendőr fogja közre. Lábbilincsben ül, kezét az íráshoz eloldották.

10:50 - Korábban is szedte a "problémás" gyógyszert, gond nélkül

A kaposvári szakértők szerint a gyógyszert, amelyről a pestiek azt állítják, hogy mellékhatásokat okozott, G. Ákos 16 évesen is szedte, és nem volt gond. A mellékhatások szerintük hányinger, fejfájás és hasonlók lehetnek. Pszichózissal ők sosem találkoztak ennek a gyógyszernek a mellékhatásaként.

A 12 éves külföldi fiú, aki megölte nagyszüleit, és hasonló gyógyszert szedett (ezt a másik szakértői csoport említette meg), más gondokkal küszködött mint G. Ákos, és ráadásul 30 évre ítélték.

10:40 - Nyomozati szakértők: nem változott G. Ákos állapota

A rendőrség által felkért, kaposvári szakértői csoport meghallgatása következik. A kaposváriak közölték: a tragédia napján történt pécsi elmeorvosi szakértők megallápításaira is hagyatkoztak, a két héttel későbbi vizsgálatra is. A rendőrségi anyagokat, az IMEI-ben tett megállapításokat is figyelembe vették. Nem volt meg minden részletes
anyaguk azonban akkor, amikor a jelentésüket készítették. Egy hete kapták meg csak az első meghallgatás hangkazettáját például. Tartják azonban véleményüket: a fiú a kihallgatáson nem volt zavarodott, szétesett állapotban. Azonnal, gyorsan válaszolt a kérdésekre, értette azokat.

Nem igaz szerintük az az állítás, hogy az elmúlt időszakban változott volna az állapota a fiúnak.

10:30 - A védelem szakértője: kóros elmeállapotban volt G. Ákos

Folytatódik a pénteki tárgyalási nap, megérkeztek a szakértők. A G. Ákos ügyvédje által felkért budapesti elmeorvosi szakértők ismertetik véleményüket. Szerintük G. Ákosnál az általa szedett egyik gyógyszer elhagyása után kialakult elvonási tünetek, avagy éppen a szerek mellékhatásai miatt robbanhatott ki a fiúban egy paranoid pszichotikus betegség. Az egyelőre még nem igazolt skizofrénia pedig még kibontakozhat nála.

A tette elkövetésekor G. Ákos  kóros elmeállapotban volt, akkut pszichotikus zavara volt - közölték a szakértők.

10:10 - Szünet, késnek a budapestről érkező szakértők

G. Ákos apjának meghallgatás után rövid szünet, majd az igazságügyi elmeorvosi szakértők következnek.

Munkatársunk szerint kis csúszás várható, mert mint bejelentették, a szakértők még nem érkeztek meg, de ez hamarosan várható.

09:50 - G. Ákos az apjának: "ne nézze hülyének"

G. József a fia kezeléséről elmondta:  egy orvos nevét fel tudja idézni, akihez járt a fia, a gyógyszerek nevét sem tudta, ezt ő nem követte, azt sem tudja, hány gyógyszert szedett fia, és mennyit. Ő nem szed ilyen gyógyszereket.

A tragédia előtti nap délután beszéltek egy tervezett cipővásárlásról, aznapra is, másnapra is, de G. Ákos azt mondta, hogy nem ér rá.

A fegyvervásárlást nem támogatta, de nem is tiltotta meg. Azt tudta, hogy a fia sportkarrierről álmodozott, attól nem félt, hogy agresszív lehet G. Ákos, attól azonban tartott, hogy baleset érheti - sok ilyenről hallott, és mint már említette, látott is fegyverbalesetet.

Egy beszélgetésben, amikor az apa elmondta, nem ért egyet a fegyveres sporttal, a fiú azt mondta neki: "Vigyázni fog saját magára is, és nem fog senki másnak kellemetlenséget okozni. Ne nézze őt hülyének, ha lelőne valakit, börtönbe kerülne."

Az apa nem akarta elhinni, amikor hallotta, hogy a fia lelőtt valakit az egyetemen.

09:45 - Az apa nem hitte el, hogy fia azt képzeli, megfigyelik

G. Ákos nem panaszkodott apjának arról, hogy úgy érzi, megfigyelik. A felesége mondott neki erről valamit, de nem vette komolyan, azt hitte, fia csak viccel.

A tragédia napján az apa is otthon volt. Nem vett észre semmi furcsát a fián. A reggelinél G. Ákos nem teát, feketekávét ivott az apja szerint. Megkérdezte fiától, hogy elvigye-e kocsival az egyetemre. G. Ákos azt mondta neki, hogy köszöni nem, motorral megy, mert délután dolga lesz. Nem mindig látta, hogy szedi a fia a gyógyszereket, néha igen, megbízott a fiúban.

09:33 - G. József ellenezte a fia fegyvertartását

G. Harmincöt éve tengerész az apa. Átlagosan 3-4 hónapra ment el, szerződéstől függően. Következő útja június felé lesz, most a válság miatt kevesebb a tengeri út is.

G. József szerint a kapcsolata a fiával rendben volt, bár szerinte nehéz megmondani, mert keveset volt itthon. Azt egyértelműnek tartja, hogy az anyjával volt a fiúnak a jobb kapcsolata.

Egy mondattal az apa utalt arra, hogy magyar, de nem magyar anyanyelvű, emiatt lehetnek nehézségei - egyelőre egyébként nincsenek.

Fiáról azt mondta, hogy az elemi iskolában G. Ákos a jobbak közé tartozott, a középiskolában is, kitűnő volt mindkét helyen. Sportolásáról azt mondta: "Futball, karate, aztán sajnos ez a sportlövészet".
G. József elmondta: nem szereti a fegyvereket, tőle nem látta a fia a fegyverszeretetet, ellenezte is, ezt mondta is fiának. Tudta, hogy lesz a fiúnak fegyvere, hogy mondta neki G. Ákos, hogy jön majd a rendőrség, mert felmérik a lakást. A fegyvert G. Ákos, a rendőrség engedélyével a szobájában, elzártan tartotta.

Az apa felidézte, hogy a jugoszláv hadseregben látta, amikor egy társa fegyvertisztítás közben véletlenül agyonlövi magát. A fiának először gázpisztolya volt, azzal még egyet is értett, mert a közbiztonság szerinte rossz, nem csak itthon, de egész Európában. A fegyvert 2008 szeptemberében látta, akkor tért haza egy újabb külföldi tengeri útról.
G. József szerint a fia nem ivott, nem kábítószerezett, kerülte a szórakozóhelyeket is. Zárkózott volt, mondta is neki, hogy szórakozzon.
Adott Ákosnak zsebpénzt, úgy ahogy minden más gyerek kap, de a fia spórolós volt, a lőszereket abból a pénzből vehette. G. József kijelentette: a zsebpénzt nem fegyverre és nem lőszerre adta. A fegyverre a pénzt az édesanyjától kapta a fiú az apa szerint.

Az apa a fiú pszichiátriai kezelésről tudott, 15-16 éves korában, a gyermekorvos ajánlotta, mert sokat mosakodott, de kényszeresnek ő nem látta.

09:24 - Vallomást tesz G. Ákos apja


G. József a nap harmadik tanúja, utána az igazságügyi elemorvosi szakértőket hallgatják meg. A most 24 éves G. Ákos édesapja 1948-ban,  Jugoszláviában született, foglalkozásáról azt mondta, hogy tengerész. Nem tagadja meg a vallomástételt.

09:22 - A volt évfolyamtárs a következő tanú

K. Ágnes a következő tanú, ő volt évfolyamtársa a vádlottnak. Ő is kéri adatainak a zártan kezelését. K. Ágnes elmondása szerint G. Ákossal csak köszönőviszonyban voltak, nem beszélgettek. Nem tud arról, hogy G. Ákosnak furcsa dolgai, dühkitörései lettek volna. Már csak akkor értesült G. Ákos dolgairól, amikor megtörtént a tragédia. Azt sem tudta, hogy volt lőfegyvere a vádlottnak.
Általánosságban hallotta többször is, pletykaszinten, az eset után, hogy Ákos valamikor mondta azt egy alkalommal, hogy "A golyó mindenkin fog".
Az esetről konkrétan csak egy alkalommal beszélt valakivel, mégpedig a gyógyszerészcsoport negyedik fiú tagjával, Sz. Zsoltal, és a megsebesített csoporttárs, F. Gergő állapotáról érdeklődött. A bíró az édesapát szólítja a tanúk padjára.

09:14 - Az egyik laboráns is megszólal

T. Ágnes a nap első tanúja, aki kéri az adatainak a zártan kezelését. Abban a 400 ágyas klinikán található laborban dolgozik, ahonnan telefonált G. Ákos a rendőrségnek, hogy feladja magát a lövöldözés után.

A fiú szerinte idegesnek tűnt, s mondta, hogy telefonálni akar. Először nem is igazán értették, mit akar, de mivel erőszakosan mondta, hogy telefonálnia kell. Először azt is mondta, hogy mentőt akar hívni. Közben egyfolytában kifelé nézett, mintha várna valakit. Farmernadrág és narancssárga ing vagy pulóver volt G. Ákoson, fegyvert nem látott nála a tanú. Majd, amikor azt mondták a lövöldözőnek, hogy a klinikán van, minek mentő, a fiú kifakadt: "Nem igaz, hogy nincsen senkinél sem mobiltelefon!". T. Ágnes szerint akár negyed órát is ott volt a fiú, mert ők kekeckedtek vele. A telefonok csak kódosan használhatóak a laborban, és fizetni kell érte, emiatt nem akarták először engedni a telefont. Végül azonban megadták nekik a kódot.

A tanú a fúnak arra az egy mondatára lett figyelmes, amikor azt mondta, hogy szeretné feladni magát. Ákos felé fordult, "elnézést, hányadik emeleten vagyok", kérdezte. Akkor ő mondta neki, hogy a hetediken van. G. Ákos s akkor azt mondta a rendőröknek, hogy kimegy a teraszra és ott megvárja őket. Végül, a fiú ahol bement a laborba, ott távozott, és megköszönte, hogy telefonálhatott. Onnan egyenesen a teraszra ment, ahol kitárazta az asztalra a pisztolyt. Nem volt rajta a tanú szerint szemüveg. A számot G. Ákos maga tárcsázta, csak a párbeszédből hallották, hogy rendőrséget hívhatott.

09:10 - Ismét jegyzetel a vádlott

Minden idézett tanú megérkezett, köztük G. Ákos édesapja is a pécsi egyetemi lövöldöző pénteki, sorban az ötödik tárgyalására. G. Ákos a tárgyalás kezdetén ismét papírt és ceruzát kért, hogy jegyzetelhessen. A tanácsvezető bíró egy független csoport levelét olvasta fel, akik megdöbbentek azon, hogy G. Ákos pszichiátriai szerek  hatása alatt állhatott. Bírálták a pszichiátriai módszereket - vélhetően szcientológusok írtak a bíróságnak. A bíró sportorvosi véleményt is ismertetett, mely szerint a sportorvosi igazolás az általános vizsgálatokra terjed  ki.

08:35 - Érkeznek a résztvevők, G. Ákos apja is eljött

Hamarosan kezdődik a tárgyalás - jelenti a helyszínről munkatársunk. A Baranya Megyei Bíróságra megérkeztek a védelem képviselői, az ügyész és G. Ákos édesanyja is, aki a korábban már vallomást tett a bíróság előtt. Ezúttal eljött G. Ákos édesapja is, őt korábban nem tudták meghallgatni. A terv szerint a pénteki napon két tanú tesz vallomást, G. Ákos édesapja és egy csoporttársa. A szünet nélkül zajló tárgyaláson igazságügyi elmeorvosi szakértők is megszólalnak.

Címkék: G. Ákos, lövöldözsé, ámokfutó, pisztoly, Pécs, kék hírek