Megkezdődtek a tanúkihallgatások a szombat éjjeli diszkótragédia ügyében - tájékoztatott Pintér Sándor belügyminiszter. A rendőrség öt gyanúsítottat vett őrizetbe foglalkozás körében, több ember halálát okozó veszélyeztetés bűntettének gyanújával.

Az öt ember közül ketten a rendezvény szervezői, ketten a helyiség bérbeadói, egy ember pedig a programsorozat szervezője.

Emberi felelőtlenség okozta a három áldozat halálát - mondta Pintér. Megfelelő engedélyek hiányában olyan helyen volt a rendezvény, ahol száz fős kávézó működhetett volna, és 307 embernek biztosított megfelelő menekülési útvonalat. Pintér szerint felelőtlen, kapzsi magatartás, hogy közel háromezer embert engedtek be, és négyezer belépőjegyet nyomtattak ki.

Kábítószer fogyasztásra utaló jeleket találtak a rendőrök a helyszínen, és kábítószert lehetett kimutatni az egyik áldozat véréből is.

Korábban:
A programot szervező Noise Night Life Facebookon olvashatóközleménye szerint a "Noise Night Life csapata az operatív feladatok közül a rendezvény programjáért, a hang- és fénytechnika kivitelezéséért felelt, a partner cége pedig a vendéglátásért és az ahhoz szükséges engedélyek biztosításáért. Arról, hogy a West Balkán nem rendelkezik érvényes működési engedéllyel, mi is a híradásokból értesültünk, erről korábban semmilyen tájékoztatást nem kaptunk.

A rendezvényre 2881 db karszalagot vásároltak meg. A látogatók mozgása miatt a baleset és a pánik időpontjában reálisan nézve, megközelítőleg 2500 fő tartózkodhatott az épületben, a helyszín hivatalos befogadóképessége három szinten ennél jóval nagyobb.

Vasárnap délután gyertyákkal és mécsesekkel emlékeztek a szombat éjszakai diszkótragédia áldozataira a budapesti a Nyugati téren; a West Balkán szórakozóhely előtt mintegy száz ember gyűlt össze, hogy a hajnali diszkótragédiában elhunyt három fiatal lányra emlékezzen.

Horváth Katalin Fanni elmondta: szombat éjjel 23 óra körül a tömeg eddig tisztázatlan körülmények között kiáramlott a szórakozóhelyről, a három fiatal lány ennek során vesztette életét.

Az MTI korábban nem hivatalos rendőrségi forrásból származó információra hivatkozva azt közölte: az áldozatokat vélhetően agyontaposták a diszkóból menekülők.

(Forrás: Index, MTI, Délmagyar)

Címkék: West Balkán, diszkó, Budapest, tragédia, kék hírek