csaló

A regisztrációval pedig több 10 ezer forintot húznak ki az emberek zsebéből. A rendőrség és az ügyvédek óvatosságra intenek. Szerkesztőségünkbe tucatnyi panasz érkezett. Somogyban több száz károsultja lehet az eseteknek.

Horváth Anita kálváriája 30 ezer forintos telefonszámlával végződött. A csengőhang után ugyanis egy vissza nem hívható számról sms-kel bombázták.

- Olyan összegek szerepeltek a telefonszámlában, amik abszolút nem voltak reálisak. Napi 6-7 kiszámlázott emelt díjas hívásként szereplő számok és mint kiderült, fogadott sms-k voltak. S mint kiderült, ezeket a fogadott hívásként számolták el - mondta el Horváth Anita.

Több felháborodott panaszos is felkereste szerkesztőségünket. Kaptak ugyanis e-mailt egymillió eurós nyereményről, aztán bombázták őket internetes játék lehetőségével. Csak egy kattintást vagy egy személyes adatot kértek, ahova érkezhet az ajándék. Aztán jöttek az sms-k, amiket ha nem olvasunk el, akkor is kiszámlázzák. Ezek darabonként 500 forintba kerülnek. A megyei rendőfőkapitányságra tucatnyi estben érkeznek feljelentések internetes csalásokról. Több millió dolláros nigéria út miatt is tettek feljelentést.

- Ennek révén csalják ki banki adatainkat és így jutnak bankszámlánkhoz és pénzünkhöz. Vagy a holland levél, ami azt jelenti, hogy különböző lottónyereményekre hivatkozva nyernek meg minket és csalják ki a banki adatainkat azért, hogy hozzáférjenek számláinkhoz. Éppen ezért nem árt az óvatosság - mondta Bíró Gábor a Somogy Megyei Rendőrfőkapitányság sajtóreferense.

Az ügyvédek előtt sem ismeretlenek a főként külföldi cégek kecsegtető ajánlatai. Egyre többen tesznek ezek miatt feljelentést. A megtévesztést azoban szinte lehetetlen bizonyítani.

- Főleg ha egy külföldi szerverről jön, a magyar rendőrség azért elég nehezen tudná a szálakat felgöngyölíteni. Ha ez nagy összeggel történik és nyilvánvaló a becsapás valakinek meg van az a reklám oldal, akkor azért azt is meg lehet próbálni. Ha ebben lenne egy határozott egységes országos fellépés, akkor elejét tudná venni, hogy elszaporodjanak az ezzel foglalkozó vállalkozások - mondta Dr. Boda Róbert ügyvéd.

Az egyre terjedő telefonos visszaélések miatt a hírközlési hatóság nemrég rendeletet hozott: ezután az emelt díjas sms-k fogadását le lehet tiltatni a szolgáltatónál.

Címkék: Dr. Boda Róbert, Horváth Anita, Bíró Gábor, kék hírek