Az 50 éves iharosi férfi és élettársa,  a sértett együtt éltek, mindketten gyakran néztek a pohár fenekére. Részegen mindennaposak voltak köztük a veszekedések, a vádlott rendszeresen bántalmazta is párját. A nő március 2-án az este egy ismerősüknél italozott. Részegsége miatt a barátai kivezették, és a ház ajtaja előtti lépcsőre leültették. A vádlott éjfélkor érkezett oda, majd az ittas nőt hazafelé támogatta. Útközben bántalmazni kezdte, a nő a földre esett, négykézláb próbált hazajutni.

iharosill

A sértett súlyos fokú ittassága és a bántalmazás során elszenvedett agyrázkódás miatt elvesztette az eszméletét, mozgásképtelenné vált, élettársa ennek ellenére a földön fekve az utcán hagyta, és visszament az ismerőseikhez italozni. Hajnali 3-4 óra körül indult haza. Ekkor látta, hogy a nő még mindig a földön fekszik az utcán, ezért a fiától, illetve egy másik iharosi lakostól segítséget kért. A fiú nem segített, a vádlott barátja azonban igen: felemelték és bevitték a vádlott házába, majd lefektették, betakarták a magatehetetlen nőt.

Ez nem ment egyszerűen, mert a férfi nem találta a kulcsot, az ablakon voltak kénytelenek kivágni a műanyag fóliát, ami üveg helyett volt, és azon át emelték be a lakásba a nőt. A vádlott ezután a már kihűlt, magatehetetlen sértettről nem gondoskodott, a nyitott ablak alatt lévő ágyon hagyta a fűtetlen szobában, majd 6 óra 30 perc körüli időben ismételten visszament a barátaihoz italozni. A vádlott 8 óra 30 perckor vette észre, hogy a sértett meghalt, ezt követően értesítették a mentőket. A nő halálát kihűlés okozta. A bíróságra beküldött meterológiai adatok szerint március 2-án 23 óra és március 3-án 4 óra között a talajfelszíni hőmérséklet 2,6 Celsius és -0,8 Celsius fok között ingadozott, a levegő hőmérséklete 3,8 Celsius és 1,7 Celsius fok között volt.

A férfi legalább 11-szer, legfeljebb közepes erővel testszerte megütötte, rugdosta az élettársát, majd legalább kétszer nagy erővel mellkason rúgta, mondták ki az orvos szakértők. A nő sorozatos bordatörést szenvedett, a szeme is bedagadt egy ütéstől. A csütörtöki tárgyaláson elmondott szakvélemények szerint a sérett sérülései önmagában nem okozták volna a halálát, és együttes előfordulásuk miatt bizonyosan bántalmazástól eredtek. Abban, hogy megfagyott a nő, nem a sérülései, inkább az igen súlyos ittassága játszott szerepet, szögezték le a szakértők.

A férfi mindvégig tagadta a bűnösségét a bíróság előtt. Azt állította, hogy nem bántotta az élettársát, ölben vitte haza. Ezt azonban megcáfolták a szomszédok, falubeliek tanúvallomásai, akik közül volt, aki hallotta a rugdosás zaját, más pedig látta, amint a hajánál fogva vonszolta a nőt az úttesten.

A vádlott a védekezésével egyedül maradt, a bizonyítékok mást mutatnak, jelentette ki a bíró a mai ítéletében. Halált okozó testi sértésért 5 év börtönbüntetéssel sújtotta a vádlottat, és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is. Az ítélet nem enyhe, de a férfi terhére róható, hogy órákon át verte, vonszolta a párját. Négy évvel ezelőtt úgy megrúgta, hogy a nőnek eltört a lába, a nagyatádi kórházban kellett megműteni emiatt.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyészség hosszabb tartalmú szabadságvesztés kiszabásáért, a védelem enyhítésért fellebbezett.         

Címkék: italozás, Iharos, kék hírek