A kisrepülőgép a balatonkeresztúri reptérről szállt fel szombaton 18 óra 30 perckor, két olasz férfivel a fedélzeten. Felszállás után manővereket hajtottak végre, de az olasz felségjelzésű gép lezuhant az autópálya 165-ös kilométerszelvényében, a Nagykanizsa felé vezető oldalon. A pályatest és a védőkerítés közé, egy füves területre esett.

repülő3

A kigyulladását a helyszínre érkező tűzoltók megakadályozták. A szárnyakban egyébként 200 liter üzemanyag volt. A két olasz súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel a kaposvári kórházba szállították őket. A 41 éves és az 51 éves férfit az idegsebészetre vitték.

Az autópálya érintett szakaszán egy sávon halad a forgalom, a külső sávot lezárták a helyszínelés miatt, közölte a kapos.hu-val Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

repülő2

A baleset után órákkal szakértők próbálják rekonstruálni a történteket. Szerintük elképzelhető, hogy nem felszállás után, hanem leszállás előtt az utolsó gyakorlattal volt gond, ekkor csapódott a földnek a kisrepülőgép. kétszer is: az első után még a pilóta megpróbált felemelkedni, de nem járt sikerrel. A helyszínen légügyi szakértők, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szakemberei vizsgálódnak az un. ultrakönnyű kisgép roncsánál.

rep1

Címkék: Balatonkeresztúr, lezuhant, repülő, kék hírek