A rendőrök még tavaly szereztek tudomást a betörőről, decemberben érkezett az első bejelentés az igali rendőrőrsre arról, mely valaki kibontotta egy présház falát, minden hordót végigkóstolt, majd eltulajdonított 80 liter vörösbort. Eztután a tettes húsvét előtt a helyi marhatelepre mászott be, és egy raktárból mezőgazdasági gépalkatrészeket tulajdonított el.

boros betörő

Ezután egy környékbeli tanyára lopózott be. Egy ott parkoló traktort már korábban kinézett magának, ezért már kerékkulccsal a kezében érkezett. Keresett egy tuskót a helyszínen, felbakolta a traktort, leszerelte két első kerekét, valamint az önindítót. Bűntársa is volt, egy barátját kérte meg a lopott kerekek, vasak, alkatrészek a lopás helyszínéről Kaposvárra szállítására, értékesítésére, mert a betörőnek nem volt autója.Másnap az elkövető már egyedül ismét az igali tanyára ment, letaposta a kerítést, bemászott a tyúkólba, és egy kakast és öt tyúkot vitt el.

Húsvét előtt újra a boros présház következett egy kora délutáni órán. A kijavított falat az elkövető ismét kibontotta. A tulajdonos azonban egy szekrényt tolt a fal belső oldala elé. Ez sem állította meg a tolvajt, felborította a szekrényt, a korábbi hordóból mintegy 100 liter vörösbort lopott el, majd válogatott még magának a pincéből tányérokat, poharakat.

Húsvét hétfő estéjén indult el következő portyájára a betörő. Meglátta, hogy egy helyi családi ház magasan lévő kicsi, nyitott ablakából fény szűrődik ki. Szerzett egy létrát a közeli iskola udvaráról, felmászott, és benézett az ablakon. Az ablak túloldalán a ház kamrája, valamint az abban tárolt húskészítmények voltak láthatók. A férfi a szúnyoghálót egy késsel kivágta, majd egy mogyoróbot segítségével kb. 2 méter távolságból kiemelte kolbászokat, szalonnát az ablakon.

Március végén érkezett riasztás a somogyszili vadászházból az igali rendőrőrsre. A helyszínre kiérkező rendőrök az épületben már senkit nem találtak, az elkövető a bejárati ajtót védő rácsot lefeszítette, és az ajtót betörte. Feltehetően a riasztó megszólalása miatt csak a kemenceajtót tudta elvinni.

Később a betörő újra terepszemlét tartott a faluban. Egy ház ablakán nézett be késő este, látta, hogy a tulajdonos hangosan tévét néz. Ezután azonnal a kert végében található tyúkólhoz ment, annak hátsó falát kibontotta, és tíz tyúkot meg egy kakast emelt el.
Az elkövető a helyszínekre minden esetben olyan úton haladt, gyakran több kilométeres kerülővel, hogy a telepített közterületi kamerarendszert elkerülje.

A rendőrök több hónapig nyomoztak utána, amíg a napokban a kaposvári kapitányság közrendvédelkmi osztályának kutyás és lovas szolgáklatának tagjai és az igali zsaruk elfogták Somogyszilben. A  hosszú nyomozásban, a folyamatos éjszakai gyalogos szolgálatok, figyelések, adatgyűjtések végrehajtásában tevékenyen részt vett a helyi mezőőr, valamit a településőr, akiknek a munkája, helyismerete nagyban hozzájárult az elkövetők elfogásához, állítják a rendőrök.

A betörő ellen 8 bűncselekmény elkövetése miatt folyik az eljárás, társa 2 rendbeli orgazdaság  elkövetésének gyanúsítottja. Mindketten részletes beismerő vallomást tettek. A elkövetett bűncselekmények során a sértetteknek összesen 320 ezer forint lopási, valamint 123 ezer forint rongálási kárt okoztak, amely összeg lényegesen magasabb lehetett volna, ha a vadászház nincs riasztóberendezéssel felszerelve.

A több hónapon át tartó nyomozásban, a folyamatos éjszakai gyalogos szolgálatok, figyelések, adatgyűjtések végrehajtásában tevékenyen részt vett a helyi mezőőr, valamit a településőr, akiknek a munkája, helyismerete nagyban hozzájárult az elkövetők elfogásához.
Az elfogás után végrehajtott házkutatás során az elkövető lakásán a padlásról, valamint a pincéből előkerült a két lopott boros kanna, több liter vörösbor, valamint a konyhaszekrényben megtalálták az eltulajdonított poharakat, tányérokat.

Forrás: www.police.kaposvar.hu

Címkék: bor, kék hírek