Parkolás

2008 májusától szigorúan ellenőrzi a rendőrség a tilosban parkolást, buszmegállókban, kapubejárókban is bírságolnak, és erről azonnal nem is értesítenek. A kaposvári önkormányzat is óriási összeget: 32 millió forint parkolóbírságot szabott ki tavaly.

Egy kis motorbolt áll a Berzsenyi utcában, Kaposváron. Itt az út mellett végig tilos megállni. Siklósi Attila mégis ezt tette, mert másképp nem tudta bevinni az üzletbe az áruját.

Ezt a rendőrség térfigyelő kamerán keresztül látta, nem is egyszer. 22-szer büntették meg, egyenként 30 ezer forintra. Van olyan csekk, amit fél évvel később kapott meg.

Siklósi Attila azért is elkeseredett, mert az autó céges, vállalkozói bankszámlára inkasszót tesznek. - Ami pénzt találtak a számlánkon, az huss… - mondta a tulajdonos.

Nemcsak ők kaptak bírságot, hanem még tucatnyian csak itt, a Berzsenyi utcában. 2008 májusától szigorúan büntetnek a tilosban parkolásért.

Tavaly nyáron a Biczó közben lakókat bírságolták meg, mert az utca elején eltűnt a megállni tilos tábla alól az 50 méteres jelzés. Ezeket a fotókat pedig a kapos.hu egy olvasója küldte. A rendőrség nem mérlegelhet, ha valaki tilosban parkol.
Karsay Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferens-helyettese is ezt erősítette meg. Kiemelten fontos a veszélyes útszakaszokon, illetve a kereszteződéseknél, ahol adott esetben egy tilosban parkoló, a megállásra vonatkozó szabályokat megsértő autós a jó beláthatóságot akadályozhatja. Ezeken a területeken mindenképpen pozitív változást tapasztalunk.

Ha valaki havas parkolóban áll meg, ugyanúgy kell jegyet vennie. A város csak a legforgalmasabb helyeken takaríttatja el a havat. Az önkormányzat parkolóiban is sokan állnak fizetés nélkül. Tavaly több mint 16 ezer mikuláscsomagot osztottak ki az ellenőrök. 32 millió forint bírságot szabtak ki, de csak a felét tudták beszedni.

Tavaly 100 millió forint folyt be a parkolódíjakból, ennek nagy részét a város útjainak felújítására fordították.

Címkék: parkolás, kék hírek