Egy nagybajomi férfit is tetten értek, amint éppen betört egy helyi vegyesboltba. Azóta beismerő vallomást tett: elmondta, hogy élelmiszereket akart lopni. Egy kaposfői kertből 35 köbméter égerfát vágtak ki és loptak el fatolvajok. Bárdudvarnokon egy autót törtek fel, ami egy ház udavarán parkolt. Az ismeretlen tettes 70 ezer forintot, iratokat és mobiltelefont vitt el a járműből. A tulajdonos kára 100 ezer forint. Egy szennai vadászházat is betörők fosztottak ki. Somogysárdon verekedéshez riasztották a rendőröket. Egy férfi élettársa volt férjével, és annak barátaival szólalkozott össze. Az illető feljelentést tett a rendőrségen, mert egy befőttes üveggel csapták fejbe, és egy konyhakéssel megvágták a jobb csuklóját is.    

Címkék: kék hírek