Délnyugati áramlással több hullámban enyhe, többnyire száraz levegő érkezik fölénk. Csütörtökig folytatódik az átlagosnál több fokkal enyhébb idő. Éjszakánként ugyan nem kizárt gyenge fagy, napközben azonban 10 fok körüli hőmérsékletek várhatók.
Több-kevesebb napsütésre mindennap számíthatunk, csak néhol maradhat meg tartósabban az éjszakai órákban képződött köd.
A következő három nap időjárása Somogyban:
Kedd: a változóan felhős, napos idő várható. A délnyugati szél többfelé megélénkül. A nappali hőmérsékletek 7-10 fok között alakulnak. Késő estére 2-4 fok közé hűl a levegő.
Szerda: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 0 fok közelébe hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 7-10 fok között alakulnak.
Csütörtök: eleinte folytatódik a változóan felhős, napos idő, majd fokozatosan erősen megnövekszik a felhőzet. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 9-11 fok között alakulnak.
Távolabbi kilátások: pénteken egy újabb csapadékzóna vonul át felettünk, főleg a nap első felében valószínű eső, zápor. A hétvégén, illetve a jövő hét elején több fokkal visszaesik a hőmérséklet.
A szerzőről
Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...
Címkék: somogy vármegye, kaposvár, időjárás