A következő napokban egy anticiklon alakítja időjárásunkat, a változékony időt okozó frontok már elkerülik hazánkat. A helyi hatások érvényesülnek, eseménytelen, többnyire napos, az átmeneti ködfoltokat leszámítva száraz idő várható. Kisebb körzetekben azonban a megemelkedett ködből rétegfelhőzet képződik ami tartósabban is takarhatja a napot. Melegebb légtömeg érkezik fölénk, a naposabb tájakon már kevéssel 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.  A jövő hét első napjaiban fokozódik a ködhajlam.

A következő három nap időjárása Somogyban: 

null

Szombat: többnyire gyengén felhős, napos idő várható, csak néhol növekedhet meg tartósabban a fátyolfelhőzet. A délkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 19-21 fok között alakulnak. Késő estére 12-14 fok közé hűl a levegő. 

null

Vasárnap: változóan fátyolfelhős, többnyire napos idő várható. A délkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali órákra 8-10 fok közé hűl a levegő, néhol köd is képződhet. A nappali hőmérsékletek 19-22 fok között alakulnak. 

null

Hétfő: változóan fátyolfelhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, néhol azonban tartósan rétegfelhős időszakok is lehetnek. A délkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali órákra 9-11 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A nappali hőmérsékletek 17-20 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét péntekig, szombatig marad a mostanihoz hasonló idő, majd ezt követően jelentősebb lehűlés valószínű. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy vármegye, időjárás, kaposvár