A távozó légörvény mögött még marad vissza nedvesség, így gyakran lesz felhős az ég, csak kevés napsütésre számíthatunk. Néhol ugyan előfordulhat futó zápor, de jelentős csapadék már sehol sem várható. A hőmérsékletekben még nem lesz lényeges változás.

A jövő hét elején az élénkülő délkeleti széllel melegebb léghullámok érkeznek fölénk, ennek köszönhetően már 20 fok közelébe melegszik a levegő. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

null

Szombat: többnyire erősen felhős lesz az ég, csak néhol süthet ki a nap. Helyenként  kialakulhat futó zápor. Az északnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak. A késő esti órákra 11-13 fok közé hűl a levegő. 

null

Vasárnap: többnyire felhős idő várható, emellett azonban előfordulhatnak napos időszakok. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 9-11 fok között alakulnak. A délutáni órákra 15-17 fok közé melegszik a levegő. 

null

Hétfő: változóan felhős, napos idő várható. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 5-8 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 17-19 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét keddtől további jelentős felmelegedés várható, visszatér a kellemes őszi idő. Csapadék továbbra sem valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy vármegye, időjárás, kaposvár