A hétfői száraz idő után dél felől kissé nedvesebb, labilis levegő érkezik fölénk. Kedden már gyakrabban lesz felhős az ég és szórványosan zápor, zivatar is előfordulhat. Nagyobb területre kiterjedő jelentős csapadékra azonban nem kell számítani. Jelentős lehűlés sem várható, legfeljebb egy-két fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés. 

Szerdán is marad a kissé változékony, az átlagosnak megfelelő hőmérsékletű idő. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

null

Hétfő: többnyire napos idő várható, helyenként azonban megnövekedhet a fátyolfelhőzet. A délkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 23-25 fok között alakulnak. Késő estére 17-19 fok közé hűl a levegő. 

null

Kedd: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is várható. Szórványosan alakulhat ki zápor, zivatar. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 12-14 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 21-23 fok között alakulnak. 

null

Szerda: változóan gomolyfelhős, napos idő várható, néhol előfordulhat zápor, zivatar. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 11-13 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 21-23 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: csütörtöktől várhatóan tovább melegszik a levegő, a pénteki maximumok már kevéssel 25 fok felett alakulnak. A hétvégén azonban egy hidegfront hatására bizonytalan mértékű lehűlés kezdődik. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy vármegye, időjárás, kaposvár