A mediterrán ciklon hétfőig nem változtat lényegesen a helyzetén így egyelőre marad a borongós, csapadékos idő. Több hullámban érkeznek az esőzónák, közben átmeneti szárazabb időszakok is lehetnek. Összességében újabb jelentős csapadék valószínű.
Az északnyugati szél hétfőn már valamelyest veszít erejéből, de még mindig erős marad. A nappali hőmérsékletek több fokkal az átlagos alatt alakulnak. Keddre eltávolodik térségünkből a légörvény, csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet. Gyengül a szél és erősödik a nappali felmelegedés.
A következő három nap időjárása Somogyban:
Vasárnap: borult idő várható többfelé esővel, záporral. Az északnyugati szél viharossá fokozódik. A nappali hőmérsékletek 10-13 fok között alakulnak. Késő estére 10-12 fok közé hűl a levegő.
Hétfő: marad a borongós idő, továbbra is előfordulhat eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak.
Kedd: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Néhol előfordulhat zápor. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A nappali hőmérsékletek 16-18 fok között alakulnak.
Távolabbi kilátások: a hét közepétől további felmelegedés várható, visszatér a kellemes kora őszi idő. Zavartalan napsütésre azonban nem számíthatunk, igaz zápor is csak elvétve fordulhat elő.
A szerzőről
Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...
Címkék: szeptember, zápor, kánikula, zivatar, fülledt, lehűlés, felmelegedés, hőség, front, köd, meleg, eső, csapadék, időjárás