A következő néhány napban még marad az északnyugati áramlás, újabb jelentős felmelegedés egyelőre nem várható. Valamivel frissebbek lesznek éjszakák, napközben pedig legfeljebb kevéssel emelkedik 30 fok fölé a hőmérséklet. Szerdán egy gyenge hidegfront hatására még marad a labilis légköri helyzet, elszórtan számíthatunk zápor, zivatar kialakulására.

Csütörtöktől már stabilabb, szárazabb léghullámok érkeznek fölénk, így tovább csökken zivatarhajlam, egyre inkább a napsütésé lesz a főszerep. Péntektől ismét délire fordul felettünk az áramlás, újabb meleghullám indul. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

Szerda: a napsütés mellett időnként erősebben is megnövekedhet a gomolyfelhőzet és elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 29-31 fok között alakulnak. Késő estére 24-26 fok közé hűl a levegő. 

Csütörtök: napos, száraz idő várható, néhol azonban átmenetileg megnövekedhet a gomolyfelhőzet. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 19-21 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 28-30 fok között alakulnak. 

Péntek: napos, száraz idő várható. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 15-18 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 29-31 fok között alakulnak. 

Távolabbi kilátások: a hétvégére visszatér a hőség, a nappali hőmérsékletek már megközelíthetik a 35 fokot. A jövő hét hétfőn egy gyenge hidegfront hatására átmenetileg enyhül a meleg, majd a hét további részében ismét erősödik a nappali felmelegedés. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: augusztus, hőmérséklet, eső, hőség, felmelegedés, kánikula, szél, fagy, csapadék, lehűlés, zápor, zivatar, időjárás