A következő napokban sem szűnik meg a hideg levegő utánpótlása, egyelőre marad az északi áramlás felettünk. Az eddigieknél szárazabb levegő alakítja időjárásunkat, így többnyire a napsütésé lesz a főszerep.

A szél is mérséklődik, így a derült égbolt alatt erős lesz az éjszakai lehűlés, helyenként -10 fok közelébe csökken a hőmérséklet. Mérsékelt marad a nappali felmelegedés is, a hőmérsékletek néhány fokkal az átlagos alatt alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Kedd: napos, száraz idő várható, kevés gomolyfelhővel, időnként élénk északi, északkeleti széllel. A nappali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. Késő estére -1 fokig hűl a levegő.

Szerda: sok lesz a napsütés, legfeljebb kevés gomolyfelhő jelenhet meg az égen. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra -8,-5 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak.

Csütörtök: folytatódik a túlnyomóan napos idő. Az északi szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek -8,-5 fok között alakulnak. A délutáni órákra 5-7 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejéig nem valószínű jelentős enyhülés, de kissé már szelidülnek az éjszakai fagyok. Csapadék nem várható, továbbra is a napsütésé lesz a főszerep. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: jégeső, felhőszakadás, havazás, zivatar, front, zápor, fagy, havas, tél, szél, , csapadék, eső, időjárás