Az időjárási frontoktól a következő napokban sem szabadulunk meg, így egyelőre marad a meglehetősen változékony, mozgalmas idő. Vasárnap éppen távozik egy front, majd hétfőn már ismét megnövekszik a felhőzet és szórványosan újabb csapadék is előfordulhat. Gyakran lesz erős a szél ami rontja majd a hőérzetünket. A hőmérsékletek azonban végig az átlagos felett, 10 fok körül alakulnak.

Kedden ismét egy hidegfront alakítja időjárásunkat, felhőátvonulásos, szeles idő várható. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Vasárnap: eleinte még előfordulhatnak borongós tájak, majd napközben elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütés is lehet. A délnyugati szél élénk, időnként erős lesz. A nappali hőmérsékletek 9-11 fok között alakulnak. Késő estére 4-6 fok közé hűl a levegő. 

Hétfő: erősen megnövekszik a felhőzet és szórványosan kisebb esők, záporok is előfordulhatnak. A változó irányú szél megerősödik. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő, de a tartósan derült tájakon gyenge fagy is előfordulhat. A nappali hőmérsékletek 9-11 fok között alakulnak. 

Kedd: napközben felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Az északnyugati szél erős, időnként viharos lesz. A hajnali órákra 0 fok közelébe hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 9-11 fok között alakulnak. 

Távolabbi kilátások: a jövő hét második felében is folytatódik a változékony, szeles idő, újabb csapadék azonban nem valószínű. Éjszakánként a derültebb, átmenetileg szélcsendes helyeken gyenge fagy várható. Napközben továbbra is 10 fok körüli hőmérsékletek várhatók.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: front, enyhülés, havas, fagy, zivatar, szél, köd, , lehűlés, csapadék, zápor, időjárás