A délutáni óráktól fokozatosan megnövekszik a felhőzet, kisebb eső, zápor azonban a későbbiekben is csak néhol fordulhat elő. Szombatra át is vonul felettünk a hidegfront felhőzete, így ismét felszakadozik a felhőzet, a hétvégén már a napsütésé lesz a főszerep.

Az északnyugatira forduló széllel átmenetileg hűvösebb levegő érkezik fölénk, így mérséklődik a nappali felmelegedés, a hőmérsékletek azonban továbbra is az átlagos felett alakulnak. Éjszakánként viszont visszatérnek a gyenge fagyok.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Péntek: a nap első felében még előfordulhatnak napos időszakok, majd a délutáni, esti óráktól kezdve átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet. Kisebb eső, zápor azonban csak néhol fordulhat elő. A változó irányú szél megélénkül, helyenként megerősödik. A nappali hőmérsékletek 10-13 fok között alakulnak. Késő estére 5-7 fok közé hűl a levegő.

Szombat: napos, száraz idő várható élénk északnyugati, északi széllel. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak.

Vasárnap: továbbra is a napsütésé lesz a főszerep, csak néhol növekedhet meg kissé a gomolyfelhőzet. A délkeleti szél megélénkül. Hajnalra -3,-1 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak.

Távolabbi kilátások: a jövő hét elején már ismét enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, így erősödik a nappali felmelegedés. Az enyhe levegővel azonban nedvesség is érkezik, főleg kedden várható eső, zápor.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: lehűlés, zivatar, enyhülés, köd, zápor, fagy, front, ősz, tél, szél, csapadék, időjárás