A következőkben is marad az erős nyugati áramlás felettünk, így folytatódik a mozgalmas időjárás. A különböző időjárási frontok 24 óránként követik egymást, így gyakran lesz szeles az idő. Az átvonuló felhőzónákból azonban nem várható jelentős csapadék, legfeljebb futó záporok fordulhatnak elő.

A hőmérsékletek több fokkal az átlagos felett alakulnak.

 A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

Szombat: eleinte előfordulhatnak erősen felhős tájak, helyenként zápor is kialakulhat, majd napközben mindenhol felszakadozik a felhőzet, hosszabb napos időszakok is lehetnek. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 7-9 fok között alakulnak. Késő estére 1-3 fok közé hűl a levegő. 

Vasárnap: eleinte még előfordulhatnak napos időszakok, majd a délutáni óráktól kezdve fokozatosan megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem valószínű. A délnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 8-11 fok között alakulnak. 

Hétfő: eleinte még többfelé lehet kisebb eső, zápor, majd napközben ismét felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. 
A hajnali órákra 4-6 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 7-9 fok között alakulnak. 

Távolabbi kilátások: a jövő hét szerdától valamivel nyugodtabbra fordul az idő, a markáns frontok elkerülik térségünket. Tovább erősödik a nappali felmelegedés, helyenként már 15 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. Kisebb lehűlés majd péntektől érkezhet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hétvége, időjárás, kaposvár