A különböző időjárási frontok szinte 24 óránként követik egymást, így folytatódik a változékony, mozgalmas idő. A frontok átvonulását megerősödő szél, illetve kevés vegyes halmazállapotú csapadék kíséri. A kedd esti, illetve a szerda reggeli órákban néhol kisebb havazásnak is megvan az esélye. Összességében azonban az átlagosnál jóval enyhébb idő várható. Éjszakánként is csak gyenge fagy valószínű, napközben pedig többnyire 5 fok feletti maximum hőmérsékletek várhatók. Az erős szél miatt azonban ennél alacsonyabb lesz a hőérzet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

Kedd: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az esti órákban helyenként zápor, hózápor is előfordulhat. A változó irányú szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. Késő estére 0 fokig hűl a levegő. 

Szerda: a reggeli órákban szórványosan előfordulhat kisebb havazás, vagy havas eső, majd napközben felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütés is lehet. Az északnyugati szél erős, helyenként viharos lesz. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak. 

Csütörtök: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Az északnyugati szél erős lesz. A hajnali hőmérsékletek 0 fok körül alakulnak. A délutáni órákra 5-7 fok közé enyhül a levegő. 

Távolabbi kilátások: a hétvégén és a jövő hét elején valamivel nyugodtabb idő várható, a markánsabb frontok elkerülik térségünket. Kissé tovább erősödik a nappali felmelegedés, az időszak végén már 10 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: jégeső, felhőszakadás, fagy, havazás, havas, , eső, szél, front, tél, zápor, csapadék, zivatar, időjárás