A következő napokban is marad az északi áramlás felettünk, így jelentős enyhülés egyelőre nem várható. Dél felől ugyanakkor egy mediterrán ciklon felhőzete nyúlik be fölénk, ezért sok napsütésre sem számíthatunk.  Összességében a felhőké lesz a főszerep, legfeljebb rövid időszakokra süthet ki a nap.

Hétfőn egy hidegfront éri el hazánkat, ennek hatására megerősödik a szél. További lehűlés azonban nem várható, sőt inkább néhány fokkal erősödik a nappali felmelegedés. Kedden észak felől szárazabb levegő érkezik fölénk, ennek köszönhetően már felszakadozik a felhőzet, több lesz a napsütés. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Vasárnap: többnyire erősen felhős idő várható, helyenként azonban kevés napsütés is lehet. Néhol előfordulhat hószállingózás. Az északkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak, de lesznek helyek ahol egész nap fagyni fog. A késő esti órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő.

Hétfő: általában erősen felhős idő várható, rövid napos időszakok azonban előfordulhatnak. Néhol kisebb hószállingózás is lehet. Az északi szél megerősödik. A hajnali órákra -4,-2 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 2-4 fok között alakulnak.

Kedd: a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A északi szél élénk, néhol erős lesz. A hajnali hőmérsékletek -3,-1 fok között alakulnak. A délutáni órákra 2-4 fok közé enyhül a levegő.  

Távolabbi kilátások: a jövő hét szerdától anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, többnyire napos, száraz idő várható. Eleinte folytatódik a hideg idő, majd a hét második felében nyugatias áramlással már enyhébb léghullámok érkeznek fölénk. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: fagy, zápor, front, enyhülés, havas, lehűlés, csapadék, köd, szél, zivatar, , időjárás