Egy ciklon előoldali áramlásában egyre enyhébb és többnyire száraz léghullámok érkeznek fölénk. A következő napokban átmenetileg csökken a csapadékhajlam, a legtöbb helyen már több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Tavasziasan enyhe idő várható, pénteken és szombaton már 10 fok fölé, sőt helyenként 15 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. A változó irányú szél azonban végig erős, néhol viharos lesz, így a ténylegesnél valamivel hűvösebbet érezhetünk.

Vasárnap megnyugszik az idő, mérséklődik a szél, ennek hatására növekedhet a ködhajlam. Napsütés már csak kevés várható, így a nappali hőmérséklet is mérséklődik. A ködmentes tájakon azonban még így is 10 fok köré melegszik a levegő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Péntek: eleinte még előfordulhatnak felhős körzetek, majd mindenhol felszakadozik a felhőzet, hosszabb napos időszakok is lehetnek. A délnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 11-13 fok között alakulnak. Késő estére 4-6 fok közé hűl a levegő.

Szombat: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. A nyugati szél erős, néhol viharos lesz. A hajnali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak. A délutáni órákra 11-14 fok közé melegszik a levegő.

Vasárnap: többnyire a felhőké lesz a főszerep, kevés napsütés azonban bárhol előfordulhat. Tartósan ködös időszakok is lehetnek. A délkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő, többfelé képződik köd. A nappali hőmérsékletek általában 9-11 fok között alakulnak, de a tartósan ködös, ködfelhős tájakon 4-5 fok várható.

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig folytatódik az átlagosnál enyhébb idő, majd csütörtökön lehűlés érkezik, komoly hideg azonban ekkor sem várható. A hét közepén átmenetileg egyre többfelé várható eső.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: köd, szél, , havas, enyhülés, lehűlés, front, fagy, csapadék, zápor, zivatar, időjárás