A hőmérsékletekben sem lesz lényeges változás, a délutáni órákra 5 fok közelébe enyhül a levegő. Pénteken ugyanakkor már felszakad a zárt felhőzet, kevés napsütés is lehet. Megerősödik, néhol átmenetileg viharossá fokozódik az északnyugati szél. Jelentős lehűlés azonban továbbra sem várható, sőt lesznek helyek ahol kevéssel 5 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

Szombaton is folytatódik a felhőátvonulásos, szeles idő és néhány fokkal már mérséklődik a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Csütörtök: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, legfeljebb késő délutántól, estétől szakadozhat a felhőzet. Helyenként kisebb eső, zápor is előfordulhat. Az északnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 3-5 fok között alakulnak. Késő estére 2-4 fok közé hűl a levegő.

Péntek: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. Az északnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hajnali órákra 2-4 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak.

Szombat: a több-kevesebb napsütés mellett időnként erősebben is megnövekedhet a gomolyfelhőzet, de zápor, hózápor csak néhol fordulhat elő. Az északnyugati szél erős, néhol viharos lesz. A hajnali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak. A délutáni órákra 2-4 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: vasárnap és a jövő hét elején még folytatódik a viszonylag enyhe idő, majd a hét közepétől bizonytalan mértékű lehűlés kezdődik. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: jégeső, felhőszakadás, havas, havazás, front, eső, tél, zivatar, , fagy, szél, zápor, csapadék, időjárás