A következő napokban már anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a ciklonok és azok frontjai elkerülik térségünket. Csendes, párás, az átmeneti ködfoltoktól eltekintve száraz idő várható. Kevés napsütésre minden nap számíthatunk, igaz helyenként tatósan borult, vagy ködös időszakok is előfordulhatnak.

A hőmérsékletekben nem várható lényeges változás. Az éjszakák gyengén fagyosak lesznek, napközben pedig 5 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. Kisebb körzetekben, a tartósan ködös, ködfelhős tájakon ennél hidegebb lesz.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: gyakran lesz felhős az ég, emellett azonban kevés napsütés is lehet. Az északnyugati szél élénk lesz. A nappali hőmérsékletek 3-5 fok között alakulnak. Késő estére 1-3 fok közé hűl a levegő.

Kedd: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, néhol azonban tartósan ködös, vagy rétegfelhős időszakok is előfordulhatnak. Az északkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő, éjszaka többfelé képződhet köd. A nappali hőmérsékletek 3-5 fok között alakulnak.

Szerda: többnyire felhős, helyenként tartósan ködös idő várható, kisebb körzetekben azonban kevés napsütés is lehet. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra -3,-1 fok közé hűl a levegő, többfelé képződik köd. A nappali hőmérsékletek általában 3-5 fok között alakulnak, de a tartósan ködös helyeken ennél hidegebb lesz.

Távolabbi kilátások: a hét további részében sem várható lényeges változás, marad az eseménytelen, kora télies idő. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: zivatar, tél, enyhülés, front, köd, lehűlés, szél, ősz, fagy, csapadék, zápor, időjárás