A következő napokban is folytatódik a változékony idő. Szombat hajnalra nyugalomba jut felettünk a hidegfront, leáll a légmozgás, így erősen lehűl a levegő, helyenként -5 fok alá csökken a hőmérséklet. Napközben viszonylag nyugodt idő várható, de egy közelgő ciklon hatására már fokozatosan megnövekszik a felhőzet.

Vasárnapra megérkezik fölénk a mediterrán ciklon, így ismét borongós, csapadékos idő várható. A csapadék halmazállapota még bizonytalan, de valószínű, hogy Somogyban inkább az eső, havas eső lesz a jellemző. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Péntek: eleinte még előfordulhat kisebb vegyes halmazállapotú csapadék, majd napközben felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütés is lehet. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 3-5 fok között alakulnak. Késő estére -3,-1 fok közé hűl a levegő.

Szombat: eleinte még lehet kevés napsütés, majd fokozatosan megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem várható. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órákra -7,-4 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 2-4 fok között alakulnak.

Vasárnap: túlnyomóan borult idő várható többfelé esővel, havas esővel. A változó irányú szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek -1,+1 fok körül alakulnak. A délutáni órákra 1-3 fok közé enyhül a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét első felében is folytatódik a téliesen hideg idő, kisebb enyhülés csütörtöktől, péntektől érkezhet.  

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: fagy, front, havas, enyhülés, szél, ősz, zivatar, lehűlés, köd, zápor, , csapadék, időjárás