Szombatra átvonul felettünk a melegfronti felhőzet, mögötte pedig délnyugati áramlással kissé szárazabb, enyhébb levegő érkezik fölénk. A hétvégén már többnyire változóan felhős, napos idő várható, csak néhol maradhat meg tartósan az éjszakai órákban képződött köd. A kevesebb felhő miatt kissé erősödik az éjszakai lehűlés, napközben azonban a legtöbb helyen kevéssel 10 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

péntek.jpg

Péntek: többnyire erősen felhős idő várható, legfeljebb néhol süthet ki rövid időre a nap. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak. Késő estére 5-7 fok közé hűl a levegő. 

szombat.jpg

Szombat: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, csak kisebb körzetekben maradhat meg tartósabban a köd. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 0,+3 fok közé hűl a levegő, többfelé képződik köd. A nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, legfeljebb kisebb körzetekben maradhat meg tartósabban az éjszakai órákban képződött köd. A déli, délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra -1,+1 fok közé hűl a levegő, többfelé képződik köd. A nappali hőmérsékletek általában 10-12 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét elején egy újabb hidegfront éri el térségünket, komolyabb lehűlés azonban ezúttal sem várható. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: melegfront, ősz, felhő, időjárás