A következő napokban is marad az északi áramlás felettünk, legfeljebb átmenetileg emelkedik néhány fokkal a hőmérséklet. Péntek estig több front is érint, illetve áthalad majd felettünk, emiatt meglehetősen változékony idő várható. 

Szerdán még csak elszórtan alakulhat ki kisebb csapadék,  majd csütörtök estétől kezdődően egy újabb hullámzó hidegfront hatására már többfelé valószínű eső, zápor, zivatar. A hőmérsékletekben nem lesz lényeges változás. A gyengén felhős, naposabb időszakokban 25 fok közelébe melegszik a levegő, ugyanakkor a felhősebb, záporos napokon nem lesz melegebb 20-22 foknál. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szerda (1).jpg

Szerda: a változóan, időnként erősen felhős és mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A nappali hőmérsékletek 21-23 fok között alakulnak. Késő estére 17-19 fok közé hűl a levegő. 

csütörtök.jpg

Csütörtök: napközben változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, erősebb felhősödés majd az esti óráktól valószínű és akkortól már eső, zápor, zivatar is előfordulhat. A változó irányú szél megerősödik. Hajnalra 10-12 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 23-25 fok között alakulnak. 

péntek.jpg

Péntek: gyakran lesz erősen felhős az ég, több-kevesebb napsütés inkább délután valószínű. Eleinte többfelé, majd napközben már egyre kevesebb helyen várható eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. A délutáni órákra 20-23 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a hétvége első felében folytatódik a változékony idő, majd vasárnaptól csökken a csapadékhajlam. A jövő hét közepétől bizonytalan mértékű felmelegedés kezdődik. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: csapadékos, hűvös, változékony, időjárás