A hét utolsó napján is labilis lesz felettünk a légkör, ami kedvez a gomolyfelhő képződésnek és a helyi záporok, zivatarok kialakulásának. 
Somogyban csak elszórtan lehet csapadék, de azokon a helyeken ahol betalál egy zivatarcella ott akár nagy mennyiségű eső is hullhat. A friss levegő továbbra is határainkon kívül marad, így folytatódik a kánikula, sőt fokozódik a fülledtség. 

Hétfőre már stabilabb, hűvösebb levegő érkezik fölénk, így csökken a zivatarhajlam, a nappali hőmérsékletek pedig 30 fok alatt alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

vasárnap.jpg

Vasárnap: a napsütés mellett erősen gomolyfelhős időszakok is lesznek és elszórtan zápor, heves zivatar is előfordulhat. A változó irányú szél megerősödik, zivatarban viharossá fokozódik. A nappali hőmérsékletek 32-34 fok között alakulnak. Késő estére 26-28 fok közé hűl a levegő. 

hétfő.jpg

Hétfő: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, csapadék nem várható. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 17-19 fok közé frissül a levegő. A nappali hőmérsékletek 26-28 fok között alakulnak. 

kedd.jpg

Kedd: a napsütés mellett időnként megnövekszik a gomolyfelhőzet, de csapadék nem valószínű. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 15-17 fok között alakul. A délutáni órákra 28-30 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepén átmenetileg ismét melegszik az idő, majd csütörtökön már egy újabb hidegfront okoz hőmérséklet visszaesést. A következő hétvégén azonban már erősödhet a nappali felmelegedés.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: csapadékos, változékony, meleg, időjárás