Tartós déli áramlás alakul ki felettünk amellyel több hullámban afrikai eredetű, egyre melegebb levegő érkezik fölénk. A következő napokban tovább erősödik a nappali felmelegedés, országos hőségre, 35 fok körüli nappali hőmérsékletekre számíthatunk. Az éjszakák is egyre melegebbek lesznek, a nagyobb városokban 20 fok feletti minimum hőmérsékletek várhatók. Folytatódik a száraz idő, átmeneti zápor, zivatar csak kevés helyen fordulhat elő. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

hétfő.jpg

Hétfő: a napsütés mellett időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, de zápor, zivatar csak elvétve alakulhat ki. A délnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 33-35 fok között alakulnak. Késő estére 27-29 fok közé hűl a levegő. 

kedd.jpg

Kedd: többnyire napos idő várható, helyenként azonban átmenetileg megnövekedhet a gomolyfelhőzet. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 20-22 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 33-35 fok között alakulnak. 

szerda.jpg

Szerda: nagyrészt napos, száraz idő várható, legfeljebb átmenetileg növekedhet meg a fátyol, vagy gomolyfelhőzet. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak. A délutáni órákra 34-36 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: legalább péntekig folytatódik az országos hőség, majd a hétvégén egy hidegfront hatására némileg enyhülhet a nagy meleg és átmeneti záporok, zivatarok is kialakulhatnak. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: száraz, napos, hőhullám, meleg, időjárás