Egy közelgő gyenge hidegfront előterében ma még meleg, labilis levegő érkezik fölénk, így folytatódik a fülledt, nyári idő, a legmagasabb nappali hőmérsékletek továbbra is 30 fok közelében alakulnak. Napközben még csak elszórtan, majd a késő esti, éjszakai óráktól a front hatására már egyre többfelé várható zápor, zivatar. 

A vasárnap reggeli órákra már el is hagyja térségünket a front, megkezdődik a felhőzet felszakadozása. Napközben már többnyire napos, száraz idő várható, az északnyugati szél azonban többfelé megerősödik. Felfrissül az idő, a nappali hőmérsékletek 25 fok közelében alakulnak. 
Hétfőn is folytatódik a kellemes hőmérsékletű idő, újabb felmelegedés egyelőre nem várható. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szombat.jpg

Szombat: napközben a gomolyfelhős ég mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk, erősebb felhősödés majd az esti, késő esti óráktól várható. Eleinte csak elszórtan, majd a nap végén már többfelé valószínű zápor, zivatar. A változó irányú szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 26-28 fok között alakulnak. Késő estére 23-25 fok közé hűl a levegő. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: eleinte még előfordulhatnak erősen felhős tájak, majd mindenhol felszakadozik a felhőzet, napközben már többnyire napos idő várható kevés gomolyfelhővel. Az északnyugati szél erős, néhol viharos lesz. A hajnali hőmérsékletek 16-18 fok között alakulnak. A délutáni órákra 24-26 fok közé melegszik a levegő. 

hétfő.jpg

Hétfő: napos idő várható, kevés gomolyfelhővel, csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 24-26 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepétől jelentős felmelegedés kezdődik, beköszönt a kánikula. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hidegfront, változékony, csapadék, időjárás