Egy ciklon áramlási rendszerében nedves, az ilyenkor szokásosnál jóval hűvösebb levegő érkezik fölénk. Szerda hajnaltól mindenhol megvastagszik a felhőzet és kiterjedt csapadékhullás kezdődik. Összességében többfelé várható eső, zápor, helyenként kiadós mennyiségű csapadék is hullhat. Jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés, a tartósan csapadékos helyeken 15 foknál is hűvösebb lesz.

Csütörtökön eleinte még folytatódik a borongós, esős idő, majd napközben fokozatosan csökken a csapadékhajlam, sok napsütésre azonban továbbra sem számíthatunk. Pénteken tovább javul az idő, már több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Ismét erősödik a nappali felmelegedés, a délutáni órákban már kevéssel 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szerda: túlnyomóan borult idő várható sokfelé jelentős esővel, záporral. Az északnyugati szél erős lesz. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. Késő estére 11-13 fok közé hűl a levegő.

Csütörtök: eleinte többfelé várható eső, zápor, majd a délutáni órákban fokozatosan csökken a csapadékhajlam, néhol a felhőzet is elvékonyodhat. Az északnyugati szél erős lesz. A hajnali órákra 9-11 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 16-18 fok között alakulnak, a magasabb értékeket a gyengén felhős tájakon mérhetjük.

Péntek: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A délnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órákra 6-9 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak.

Távolabbi kilátások: a hosszú hétvégén viszonylag kellemes hőmérsékletű idő várható, legfeljebb a záporok környezetében hűlhet vissza átmenetileg a levegő. Tartós, jelentős csapadék már nem valószínű, de átmeneti záporok, esetleg zivatarok bárhol előfordulhatnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: enyhülés, tavasz, lehűlés, zivatar, fagy, eső, zápor, csapadék, időjárás